Újdonságok az EL AL izraeli légitársaságnál

Az izraeli légicég sajtóreggelin mutatta be magyarországi újításait.

Azt tudta, hogy ez a két rövid szó, EL AL, azt jelenti: az égbe, az egekig? Nos, tényleg illik ez a kifejezés egy légitársasághoz. Az EL AL egyidős Izrael állammal, 1948-ban jött létre. Az újdonságokról stílusosan az Akácfa utcai Mazel Tovban tartott évzáró partnerpartin szerezhettek tudomást az utazási irodák munkatársai és az újságírók.

Tarifák, osztályok, poggyászok
Először Liat Yahav, az Izraelből ide repült, közép-európai régióért felelős ügyvezető igazgató üdvözölte shalommal a meghívottakat, majd a légitársaság magyarországi jegyértékesítője, az AVIAREPS igazgatója, Tóth Attila ismertette elveiket – és terveiket.

Mint az közismert, szeptemberben – 33 évvel a nyitás után – a légitársaság megszüntette saját budapesti irodáját, azóta az AVIAREPS munkatársai foglalkoznak a jegyárusítással, tartják a kapcsolatot az utaztatókkal, marketing- és PR-feladatokat is végeznek a városi irodájukban. A repülőtéren továbbra is az EL AL saját stábja biztosítja a zavartalan indulást és érkezést.

Az EL AL légitársaság egyik fő alapelve, hogy számos olyan szolgáltatásért nem kell fizetni, amelyekért a fapados járatok esetében igen, kezdve a becsekkolástól, a fedélzeti ellátáson és fedélzeti szórakoztató lehetőségeken át a 8 kilogrammos nagy méretű kézipoggyászig, ami mellett még egy másik kézitáskát, például egy laptoptáskát is felvihetnek az utasok.

Ezek az „apróságok” igen fontosak tudnak lenni sok esetben, mint például, hogy nem 20 kilós lehet a feladható bőrönd, hanem akár 23 kilogramm is. Turistaosztályon a „light”, „classic” és „flex” tarifacsaládok közül a „classic” a legkedveltebb, ami már tartalmazza a 23 kilóos feladott poggyász árát és előzetes ülőhelyválasztást is.

Heti nyolc járat indul Tel-Avivba
Az EL AL mindig híres volt arról, hogy a világ talán legbiztonságosabb légitársasága, amivel a törzsutasok már tisztában vannak, és nem bánják, ha akár 3 órával indulás előtt ott kell lenni a reptéren. Ami a Budapest–Tel-Aviv desztinációt illeti, heti 8 járat indul és érkezik a téli időszakban, csütörtökönként és vasárnaponként a reggeli járatok mellett délutánit, illetve estit is beiktatnak. Szombaton nincs járat.

Ami az adatokat illeti, három és fél ezren dolgoznak a légitársaságnál, 45 repülőgépük 43 desztinációba repül, és 232 heti indulással büszkélkednek.

Tóth Attila részletesen tájékoztatta a jelenlévőket a különféle osztályok jellemzőiről, az egyre „okosodó” és kényelmes ülésekről, a valóban kóser harapnivalókról, és a különféle diétát igénylők kiszolgálásáról. A légitársaság Michelin Bib Gourmand-díjas séfje, Shahaf Shabtay garantálja a magas gasztronómiai szintet.

Streaming a fedélzeten
Ma már az utasok elvárják, hogy a fedélzeten szórakoztassák őket. Olyan streamingtechnológiát használnak, amely közvetlenül kapcsolódik az utasok mobileszközeihez. A fedélzeten wi-fi is elérhető, ami turistaosztályon fizető szolgáltatás.

Ami az idei téli szezont illeti, a tavalyinál, amelyet megtépázott a járvány, nyilvánvalóan sokkal élénkebb forgalom várható. A fővárosi szállodákban decemberben az egyik legfőbb küldőpiaccá szokott előlépni Izrael.

Érték, tapasztalat, tradíció – a főbb alapelvek közé ezek is beletartoznak. Mindezt díjazzák is: több mint 2,3 millió a törzsutasaik száma. De nemcsak a jegyeket vásárlók által vizsgáznak ötösre: APEX 5 Star Award díjjal is büszkélkedhetnek, amely a szakma egyik legrangosabb elismerése.

Elek Lenke

Laptársunk, az mfor.hu.


Jöhet a közvetlen légihíd Budapest és Mumbai között

Jöhet a közvetlen légihíd Budapest és Mumbai között 

A Wizz Air még idén elindíthatja közvetlen légijáratát Budapest és Mumbai között.
Koreai légitársaság: fejlesztések a magasabb utasélmény érdekében

Koreai légitársaság: fejlesztések a magasabb utasélmény érdekében 

Az új utasosztály 11 átalakított Boeing 777-300ER repülőgépen debütál, ahol a jelenlegi First Class kabinokat váltja fel.
Ambiciózus tervek a bécsi reptéren

Ambiciózus tervek a bécsi reptéren 

Sikeres évet zárt a bécsi repülőtér, és 2025-re is egyértelmű növekedési stratégiával készülnek.
Festői falvak, meseszerű útvonalon közlekedő  vonatok

Festői falvak, meseszerű útvonalon közlekedő vonatok 

Monterosso, Vernazza, Corniglia, Manarola és Riomaggiore – a Cinque Terre festői falvait 2025. március 15-től egészen novemberig vonattal is kényelmesen felfedezhetjük. 
Washington: légtérkorlátozás a Potomac folyó feletti légi folyosónál

Washington: légtérkorlátozás a Potomac folyó feletti légi folyosónál 

A légtértilalom alól azért akadnak kivételek: Trump elnök helikoptere, illetve a bűnüldözési és életmentő célból közlekedő légi járművek használhatják a légi folyosót.
Az Air Canada egyes járatain Izraelt átnevezték „palesztin területnek”

Az Air Canada egyes járatain Izraelt átnevezték „palesztin területnek”  

A kanadai légitársaság már bocsánatot kért, miután Izraelt törölték fedélzeti térképeikről néhány repülőgépükön.
Bécs, a tökéletes tömegközlekedés példája

Bécs, a tökéletes tömegközlekedés példája 

Bécs közlekedési vállalata, 2028-ig közel 40 százalékkal növeli biztonsági szolgáltatást nyújtó munkatársainak létszámát, hogy az utasok a jövőben is zavartalanul és biztonságosan utazhassanak.
Repülőgép szárnyára menekültek az utasok – VIDEÓVAL

Repülőgép szárnyára menekültek az utasok – VIDEÓVAL 

Utasok menekültek az American Airlines egyik repülőgépének szárnyára a Denveri Nemzetközi Repülőtéren, miután annak egyik hajtóműve kigyulladt.
Március végén indul a hajózási szezon a Balatonon

Március végén indul a hajózási szezon a Balatonon 

Március 28-án indul az idei személyhajózási szezon.
airBaltic 2024-es jelentés: bevételi csúcs, a pénzügyi mérlegen van még mit javítani

airBaltic 2024-es jelentés: bevételi csúcs, a pénzügyi mérlegen van még mit javítani 

Határozott növekedést hozott bevétel tekintetében az elmúlt esztendő a lett légitársaság számára, azonban pénzügyi éve végül veszteséggel zárult.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.