Újra repül a Delta Bécsbe

A Delta egy hete újraindította bécsi járatát, így az Austrian Airlines-nak (AUA) konkurenciával kell számolnia az útvonalon.

Mint ismeretes, az amerikai légitársaság 19 hónap után sikeresen kijutott a csődvédelem alól, és egy kemény szanálási programot követően 60 nemzetközi célpontba indított új járatokat. A Delta Atlantából repül hetente ötször az osztrák fővárosba – írja a Die Presse.com. A déli metropoliszból 240 csatlakozási lehetőséget kínál a légitársaság az Egyesült Államok városaiba, Kanadába, Latin Amerikába és a Karib-szigetekre. A bécsi repülőtéren az új Delta-járatnak köszönhetően 40 ezer további utassal számolnak, a 80 százalékos tervezett kihasználtság mellett. A Delta menedzsere, Gail Grimmett elmondta: Bécs a turisták mellett az üzleti utazóknak is fontos célpont, ugyanis közel 200 amerikai cég kelet-közép-európai bázisa található Bécsben. A Delta 1991-99 között repült már Bécsbe. Akkoriban az Austrian partnere volt. Amikor az AUA csatlakozott a Star Allinace szövetséghez, megszüntették a járatot, mert a Delta a konkurens SkyTeamhez tartozott. A Delta az újrastrukturálás folyamán közel 2,3 milliárd eurót spórolt meg, csak a személyi kiadásokon egy milliárd dollárt sikerült megtakarítani, 6000 állást szüntettek meg. A légitársaságnak jelenleg 47 ezer alkalmazottja van.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.