Újratárgyalná a kerékpárutak fenntartását a Magyar Kerékpárosklub

A Magyar Kerékpárosklub és a Critical Mass 2013 januárjában "HÓ24!" néven akciót indított a kerékpárforgalmi hálózat rutinszerű hómentesítéséért. Céljuk az volt, hogy a havazások utáni 24 órában hómentessé váljon a kerékpárút-hálózat, a kerékpárral közlekedők a havazás utáni második napon már úgy tudjanak elindulni otthonról, hogy teljes útvonalukon használható utak fogadják őket.

Első lépésként nyílt levélben fordultak az FKF Zrt-hez, hogy megismerjék a jelenlegi hómentesítési gyakorlatot, és tárgyalást kezdeményezzenek annak javításáról. Kiderült, a bicikliutak takarítására utolsók között gondol az FKF, megfelelő határidő és helyismeret híján akár olvadásig is hó boríthatja a kerékpárutakat. A Kerékpárosklub ezért a fenntartás egész évre kiterjedő felülvizsgálatát kezdeményezi.

A takarítóvállalat a Kerékpárosklub hómentesítést számon kérő levele után érezhetően jobban figyelt a kerékpárutak tisztítására, de az FKF válaszából kiderült, hogy csupán 6 db kisebb tisztítójármű áll rendelkezésükre, mely nyilván nem elegendő a feltétlenül szükséges feladatok időben elvégzésére.

A Kerékpárosklub birtokába jutott információk szerint az FKF 2012-ben 21db hókotrót kapott darabonként kb. 45 millió forint értékben, így járműállománya 100 darab feletti. Budapest teljes kerékpárút-hálózatának takarításához mindössze 4-5 kisgép elegendő lenne, ezek összköltsége pedig kevesebb, mint egyetlen hókotró ára.

Az FKF válaszleveléből az is kiderült, hogy a rendeletileg 7 osztályba sorolt közfelületek közül a kerékpárutak az utolsó előtti osztályba tartoznak, de - a járdákhoz hasonlóan, és az úttestekkel ellentétben – takarításukra nem határoztak meg határidőt.

Az FKF leveléből arra lehet következtetni, hogy számukra (és elsősorban a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat számára) a kerékpárutak fenntartása és takarítása még mindig nem túl fontos, nem tekintik a közlekedés egyenrangú részének az egyre növekvő biciklis tömeget, a kerékpárosok számának növekedésével sem fordítanak rá arányos figyelmet.

Miután nincs megfelelő nyilvántartása, az FKF nem is ismeri a kerékpáros utak pontos elhelyezkedését. Ha lenne is eszköze az utak takarításához, nincs helyi rendeletbe foglalt előírás ennek szabályozására, így a takarítás elmaradása nem számonkérhető.

Az FKF Zrt. a tárgyalásra vonatkozó felkérésre nem reagált, ezért a Magyar Kerékpárosklub újra kezdeményezi azt, a továbbiakban a BKK és a Fővárosi Önkormányzat bevonását is kérve.

A hókotráson túl, az általános karbantartást illetően a Magyar Kerékpárosklub és a Critical Mass a következőket szeretné elérni:

1. Rendeletmódosítást, a tisztítási határidők meghatározását és betartatását, lehetőleg 24 órán belüli határidővel.

2. A rendszeres tisztításhoz szükséges erőforrásokat.

3. Tárgyalások megkezdését a problémáról, kitérve az egész évi kerékpárút karbantartáshoz szükséges teendőkről.


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.