Vajon melyik a világ legrövidebb A380-as járata?

Az Emirates Dubaj és Doha között közlekedő járata 1 óra 20 perc alatt teszi meg a 379 kilométeres utat, a visszautat pedig 1 óra 10 perc alatt. Ezzel az Emirates lett a világ legrövidebb A380-as járatának működtetője.

Vízágyúkkal, kulcsfontosságú tisztségviselők és a kereskedelmi szakma képviselőinek jelenlétében köszöntötték az Emirates A380-asának érkezését a Hamad Nemzetközi Repülőtéren csütörtökön. A Dubajból érkező gép fedélzetén Adil Al Ghaith, az Emirates Öböl-menti térségi, közel-keleti, és iráni kereskedelmi szervezetének alelnöke az Egyesült Arab Emirátusok üzleti közösségének több prominens tagjával ült.

A terminálon a vendégek egy vezetett túra keretében nyerhettek betekintést a kétszintes gép belsejébe, és elsőként láthatták a legikonikusabb Emirates szolgáltatásokat, például a First osztály privát kabinokat, a Shower Spa-kat és a First- és Business osztályon utazók számára kialakított népszerű Onboard lounge-ot, amely nemcsak az italok és szendvicsek széleskörű választékát kínálja, hanem pihenésre és beszélgetésre is kiválóan alkalmas.

Az EK 841-es számú járat 7 óra 45-kor indul Dubajból, Dohába pedig 8 óra 5 perckor érkezik. A visszaútra az EK 842-es járat Dohából 9 óra 50 perckor indul és 12 órára ér Dubajba. Az A380-as járat menetrendjének köszönhetően a Dohából érkező és a népszerű desztinációk, így például New York, London, Frankfurt, Manchester, Düsseldorf, Milánó, Párizs, Róma, vagy Amszterdam felé tartó utasok részesei lehetnek az A380- élménynek és az A380-asokkal kiszolgált desztinációk szélesebb körű kínálatából választhatnak.

Az Emirates folyamatosan növeli jelenlétét Dohában. Kilenc, naponta közlekedő járatával ez a legjobban kiszolgált útvonal a légitársaság hálózatában. A Dubaj és Doha közötti utasforgalom jelentős: az elmúlt öt évben az Emirates több, mint 3,7 millió utast szállított a két város között. Az Emirates Dohát kiszolgáló A380-asa háromosztályos konfigurációval működik, az Economy osztály 429 komfortos üléssel, a Business osztály 76 síkágyas üléssel, és 14 First osztály Private kabinnal.

Az Emirates kivételes vendégszeretetét minden osztály utasa élvezheti, a többszörösen díjazott, több mint 2500 csatornát is kínáló ice Digital Widescreen fedélzeti szórakoztatórendszert beleértve. A kétszintes A380-as a világ legnagyobb repülőgépe. Az Emirates a legnagyobb A380-működtető, jelenleg 87 darab A380-assal rendelkezik, és 55 további gép érkezését várja. A légitársaság jelenleg több mint 45 desztinációval működteti A380-asait, szerte a világon.

Forrás: Turizmus Online


Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt

Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt 

Brüsszelben országos szakszervezeti demonstráció lesz csütörtökön, amelyhez szinte teljes körű munkabeszüntetés is társul.
Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé

Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé 

Az airBaltic felkerült a világ legjobb légitársaságainak rangsorába.
Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért

Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért 

A Wizz Air megtartotta “B” minősítését a Carbon Disclosure Project 2024-es klímabesorolásában.
Dubai: télben a nyárba

Dubai: télben a nyárba  

Azok az utasok, akik február 6. és 26. között retúr repülőjegyet vásárolnak Dubajba, ingyenes belépőt kapnak a város két egyedülálló látványosságába.
Jönnek a Budapest-New York közvetlen járatok?

Jönnek a Budapest-New York közvetlen járatok? 

Jelenleg három légitársasággal zajlanak egyeztetések.
Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta

Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta 

Az EasyJet légitársaság egyik járata kényszerleszállást hajtott végre Athénban, miután a pilóta rosszul lett repülés közben.
Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között

Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között 

Nemcsak egy új úti célt, hanem egy új légitársaság érkezését is bejelentette a Budapest Airport.
Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra

Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra 

A Cannes-i Filmfesztivál, a Formula-1-es Monacói Nagydíj, valamint a Cannes Lions PR és kreatív verseny miatt az Air France közvetlen járatot indít Los Angeles, valamint New York és Nizza között.
Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken

Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken 

A repülőtér biztonsági személyzete összesen 10,7 tonna kimchit foglalt le az utasoktól.
A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában

A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában  

Bejelentették: 2025 március végétől megszüntetik járataikat Aalborgba, valamint bezárják billundi bázisukat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.