11 légitársaság vitte az utasokat a tengerparti üdülőhelyekre, amelyek közül a legnépszerűbb idén a "török Riviéra" volt. A dobogóra még Monastir, illetve Görögország állhatnak fel (Utóbbinál meg kell jegyezni, hogy 3 célállomásra lehetett a cívisvárosból elutazni: Korfu, Rodosz és Zakynthos szigetére). A nyári charterjáratok mellett a régió turisztikai vonzerejére építve újabb beutaztató járatok indításáról is folytak tárgyalások, melyek eredményeképpen április hónaptól új járat keretében kéthetente Berlinből is érkeztek légi járattal a régióba turisták. A német járatokkal a tavalyi évhez képest másfélszer annyian érkeztek Debrecenbe és környékére.
Április 30-án érkezett az első beutazó charterjárat Drezdából, s május 6-án a tunéziai Monastirba indult az első kiutaztató járat ebben a szezonban. Az 5 hónap alatt 165 járat érkezett vagy indult a debreceni légikikötőből, a tavalyi szezonhoz hasonlóan 40-42 000 utas vette igénybe az AIRPORT-DEBRECEN Kft. szolgáltatásait. Újdonsággal is szolgált idén a debreceni repülőtér, ahol újonnan kialakított, őrzött parkolót biztosítottak az utazók kérésének megfelelően. Az őrzött, fizetős parkolót eddig 120 gépkocsi vette igénybe, ami újabb bevételi forrást jelentett a repteret üzemeltető társaságnak.
Vége a nyári szezonnak a debreceni repülőtéren
2008 tavaszán indult és októberig tartott a debreceni nemzetközi repülőtéren a nyári charterszezon. Idén 14 járat indult 10 desztinációba Debrecenből.

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná
Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.