Veronai baleset - a sofőr hibájából történhetett

Az ügyészségi vádemelésre várva a veronai autópálya-rendőrség már kialakította véleményét a magyar autóbusz januári olaszországi katasztrófájáról, emberi tévedéssel magyarázza azt - mondta Girolamo Lacquaniti, a veronai Polstrada autósztráda-rendőrség parancsnoka az MTI-nek pénteken.

A Polstrada az első percektől jelen volt az olaszországi A4-es autópálya veronai szakaszán január 20-án történt baleset helyszínén. A szerencsétlenül járt busz a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulóit és kísérőit szállította. A tragédiában 16-an veszítették életüket és 26-an megsérültek. "A baleset okait ki lehet következtetni, annál is inkább, mivel semmi nem utal a jármű műszaki meghibásodására.

Véleményünk az, hogy a balesetet emberi tévedés okozta" - jelentette ki Girolamo Lacquaniti. A Polstrada értékelése azokat a korábbi feltételezéseket erősíti meg, hogy a szerencsétlenséget a sofőr hirtelen rosszulléte vagy elalvása okozhatta. A veronai ügyészség január 21-én indított vizsgálatot gondatlanságból elkövetett többrendbeli emberölés címén akkor még ismeretlennel szemben.

Január végén az ügyészség a balesetkor vezető sofőrt nevezte meg gyanúsítottként, aki olasz sajtóértesülések szerint az - azóta már Magyarországra szállított - súlyos sérültek egyike. Az ügyészséggel szorosan együttműködő Girolamo Lacquaniti elmondta, hogy jelenleg a szakértői véleményekre várnak: az ügyészség többek között külön szakértőt bízott meg a jármű műszaki állapotának vizsgálatára. A Polstrada parancsnoka szerint a szakértőknek általában 30-60 nap idejük van jelentésük elkészítésére, de halasztást is kérhetnek.

A szakértői vélemények alapján az ügyészség további vizsgálatot rendelhet el vagy vádat emelhet, és a gyanúsított vádlott lesz. Girolamo Lacquaniti elmondta, hogy a magyar diákokat szállító busz balesete "nagyon jelentős és drámai" esemény volt a Polstrada és Verona városa számára is. A parancsnok Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közeljövőben Veronába tervezett látogatását megtiszteltetésnek nevezte. Elmondta, hogy a szerencsétlenség óta folyamatos kapcsolatban állnak a magyar hatóságokkal, és nem csak a vizsgálat miatt, hanem mivel "életre szóló emberi kapcsolat jött létre a veronai Polstrada emberei és a magyarok között". Girolamo Lacquaniti hozzátette, hogy folyamatosan kapnak híreket a busztragédia túlélőiről, és azóta is tartják a kapcsolatot a Veronában élő magyarokkal, akik a baleset után segítettek.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.