Külföld

Azonosították a brüsszeli repülőtéri merénylőket
A belga hatóságok azonosították a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér elleni robbantásos merényletek elkövetőit - jelentette szerdán a La Derniere Heure című helyi lap.
Saját ''Hollywooddal'' lendítené fel turizmusát Oroszország
Szentpétervár mellett épül fel az "orosz Hollywood": a stúdió- és szórakoztatóipari komplexum négymilliárd rubeles (17 milliárd forintos) beruházással a következő három-négy évben készülhet el.

A MUISZ is részt vett a tunéziai turisztikai miniszterrel folytatott tárgyaláson
A berlini ITB kiállításon Erdei Bálint, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke is részt vett az ECTAA (európai utazási irodák szövetségének ernyőszervezete) által szervezett tunéziai turisztikai miniszteri találkozón.
A tengerpart bánja a turisták babonáját
Az elmúlt két hónapban több mint egy mázsa tengerpartról elemelt, szerencsét hozónak hitt követ koboztak el kínai turistáktól a tajvani repülőtéren - panaszolták a helyi médiában a turisztikai hivatal illetékesei.
Last minute-dömping lesz idén?
A brit Thomas Cook utazásszervező iroda szerint idén az utasok jóval később döntenek az üdülésüket illetően, mint korábban.
Európával ismerkednek a kínaiak
Magyarországgal a főszerepben, énekkel és néptánccal indították útjára az európai kulturális intézetek szövetsége (EUNIC) kínai klaszterének európai kultúrát népszerűsítő programsorozatát, az Eunic Europe-ot az Európai Unió pekingi képviseletén kedden.
Robbanás és sok halott a brüsszeli repülőtéren és a metróban
Kettős robbanás történt kedd reggel a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren. A halottak száma legalább 34. A repülőteret kiürítették, a vonatközlekedést pedig felfüggesztették a környéken. Nem sokkal később a metróban is robbanás történt.

Forgass road movie-t Londontól Budapestig!
Budapest a végállomása annak a nemzetközi projektnek, melynek keretében Londonból kiindulva utazhatnak – és készíthetnek road movie-t – fiatal filmesek.
Óvatosságra inti az Isztambulba utazókat a külügy
Az Isztambulba utazó magyar állampolgároktól fokozott óvatosságot kér a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata a szombati merényletet követően.
Jót tett a rubel gyengülése az oroszországi turizmusnak
Tavaly 13 százalékkal nőtt az Oroszországba irányuló turistaforgalom a rubelárfolyam gyengülésének köszönhetően - jelentette ki Oleg Szafonov a Roszturizm orosz szövetségi idegenforgalmi ügynökség vezetője a moszkvai Intourmarket nemzetközi kiállításon.
Egyre több magyar nyaral Ausztriában
Az Österreich Werbung (Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal) idén még több aktivitással hívja fel az utazóközönség figyelmét az ország széles körű tavaszi és nyári turisztikai kínálatára.
Bécs, az erdők városa
European Forest City címmel tüntették ki az osztrák fővárost, amelyet egy éven át viselhet. A díjat évente ítélik oda egy-egy európai városnak, amely sokat tesz az erdők védelméért.
Budapest-boltot nyitottak Párizsban
Az üzletben magyar termékeket árulnak, és március 31-ig tart nyitva.
Az ország, ahol öt év alatt meghatszorozták a turisták számát
Mianmar turizmusa az utóbbi években szárnyal, a gazdaság egyre nyitottabbá válik, a helyiek pedig befektetőket és üzleti partnereket keresnek külföldön: mianmari delegáció járt Budapesten is.
HOTREC: regisztrálni kellene a turisztikai céllal bérbe adott lakásokat
A szállodaipar véleménye szerint a megosztáson alapuló gazdaság keretében működő lakások rövidtávú bérbeadása hatásainak elemzése, illetve az ilyen tevékenység regisztrációja szükséges.
Nagyváradon kapnak versenytársat az észak-alföldi fürdők
Fogászat, fodrászat, egészség- és szépségmegőrző szolgáltatások, orosz, finn, valamint száraz szauna, infra- és jégkabin, török fürdő, aromaterápia, 12 belső, 6 külső medence is lesz a március végén avatandó, de csak májustól látogatható nagyváradi Nymphea Wellness és Termálközpontban.
Iránymutatást ad ki az EU a közösségi gazdaság kezeléséről
Az Európai Bíróság várhatóan október környékén fog állást foglalni a megosztáson alapuló gazdaságra vonatkozó jogszabályokkal kapcsolatban - hangzott el egy kerekasztal-beszélgetésen Kolozsváron.
Szorosabbra fűznék a bolgár-magyar kapcsolatokat
Március 17-én Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter meghívására hazánkba érkezik Bozsidar Lukarszki bolgár gazdasági miniszter. Korábban a két külügyminiszter kétoldalú gazdasági vegyesbizottság létrehozásáról állapodott meg, amelyben szerepet kap a turizmus is. A Budapest és Szófia közötti közvetlen légi járat novemberi újraindítása jó hatással lehet a kétoldalú gazdasági, kulturális és turisztikai kapcsolatokra
Változás a kanadai beutazás szabályaiban: itt az ETA
2016. március 15-től a Kanadába történő vízummentes beutazás feltétele a magyar állampolgárok számára is az elektronikus beutazási engedély kiváltása.
Mostantól bárki bemehet Ceausescu egykori otthonába
Megnyitották a nagyközönség előtt Bukarestben szombaton a Primaverii (Tavasz) palotát, amely csaknem negyedszázadon keresztül Nicolae Ceausescu, az utolsó román kommunista diktátor és családja otthonául szolgált.
Szerdától a biztonsági kamerákra is figyelhetnek a dohányosok Romániában
Szerdán lépett hatályba Romániában a dohányzást korlátozó törvény, de még most sem lehet biztosan tudni, hogy miként fogják alkalmazni.
Csúcsra járatott spanyol rokon
Egyes desztinációk turizmusának visszaesésével más úti célok idegenforgalma jelentős növekedésre számíthat. Köztük Tenerife, a hegyekkel borított spanyol üdülősziget, a Kanári-szigetek legnagyobbika, ahová olyan tömegek indulnak mostanában, hogy május végéig gyakorlatilag full-ra betelt minden szálláshely.
Budapest, a kultúrmetropolisz
Budapest Kulturmetropole címmel új katalógus jelenik meg Németországban, amelyben a fesztiválprogramok mellett a vezetett „kult-túrák” is helyet kapnak
Elárasztják az oroszok és a németek idén Bulgáriát
Bulgáriában az oroszok számára csökkenteni tervezik a vízumdíjat – a 16 év alattiak számára ingyenessé tennék –, a németek pedig a biztonsági aggályok miatt mennek Bulgáriába, Spanyolországba és Görögországba.
Azonnali örömök - megoldás utazási irodáknak
Az emberek manapság személyre szabott, élményekkel teli utazásra és azonnali örömre vágynak, amit akár egy hirtelen ötlettől vezérelve is lefoglalnak mobileszközükön keresztül. Ehhez a trendhez kell igazodnia az utazásszervezőknek, ha nem akarnak eltűnni a süllyesztőben - véli Peter Kerkar, a brit Cox & Kings utazásszervező vezérigazgatója.
New York drágult, Moszkva és Rió sokkal olcsóbb lett
Az Economist Intelligence Unit kutatói ismét rangsorolták a világ nagyvárosait a megfizethetőség szempontjából.
Bouchon és Bocuse - végigettük Lyont
Sok szempontból olyan, mint Párizs kicsiben, csak sokkal olcsóbb és van saját étteremtípusa – ha valaki Dél-Franciaországban jár és szeret enni, ki ne hagyja Lyont.
Ciprus kilábalt a válságból, a turizmus is jól teljesít
Három évvel azután, hogy Ciprus a csőd szélére került, az ország lassan kilábal a válságból: a gazdaság teljesítménye stabil, a turizmus ragyogóan teljesít.
Megújítja óriáskerekét a 250 éves bécsi Práter
250. jubileumát ünnepli idén Bécs vidámparkja, a Práter. A kerek évfordulóról külön kiállítással emlékeznek meg, az Óriáskerék pedig új gondolákat kap. A régieket már el is kapkodták.
Szakács voltam a világ egyik legnagyobb óceánjáróján
Míg nekünk, magyaroknak örök kedvenc turisztikai célpontunk a Balaton és Horvátország, addig az Egyesült Államok lakosainak a szinte kötelező egyetemi évek után jön egy európai trip, majd a „cruising”, vagyis az óceánjárózás.
Nem fogja kitalálni, hol rendezik a világ legnépszerűbb zenei fesztiválját
3500 kilométer hosszú tengerpart, az Atlasz-hegység hófedte csúcsai, történelmi városok, élő hagyományok, kiváló ízek és a világ legnépszerűbb zenei fesztiválja – ezt kínálja a turistáknak a Marokkói Királyság.
Jelentős összeghez jut az auschwitzi múzeum
Jelentős összeget, csaknem két millió eurónak (majdnem 600 millió forintnak) megfelelő összeget szán idén az Auschwitz-Birkenau Alapítvány a volt náci német haláltábor helyén létesített múzeum karbantartására.
Nincs többé éjszakai alkoholárusítás Mallorca fővárosában
Megtiltotta az éjszakai alkoholárusítást a spanyolországi Mallorca szigetének fővárosa a turisták körében legnépszerűbb hét, főként tengerparti övezetében, és óriási bírságot határozott meg büntetésként a szabályszegőknek, hogy így vegye elejét a csoportos utcai italozásoknak és a randalírozásoknak.
Nassfeld az élen
A Nassfeld síterep Európa leglátogatottabb hegyi sportokkal foglalkozó honlapján, a www.bergfex.at oldalon kiemelt rangsorban Európa TOP 3 síterepe egyikeként szerepel.
5 kontinens, 185 ország, 10.000 kiállító: kezdődik az ITB
Március 9. és 13. között nyitja meg kapuit az 50. jubileumát ünneplő Internationale Tourismus Börse-n Berlinben, a világ legnagyobb turisztikai vásárán a tavalyinál erősebb magyar jelenléttel, 35 társkiállítóval mutatkozik be Magyarország. A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében 300 m2 területen jelenik meg a magyar turisztikai kínálat. A meglévő célcsoportok megtartása mellett a fiatal és középkorú német utazók megnyerésére koncentrál az MT Zrt. Ennek érdekében az egészségturisztikai kínálat mellett a fesztiválok, az aktívturizmus, a vízparti üdülések, a megújult gasztronómiai kínálat és ezek kombinációjának népszerűsítése lehet célravezető.
Újabb öt év a Német Turisztikai Hivatal élén
A Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatótanácsi elnöke, Petra Hedorfer tovább öt évig marad hivatalban: a DZT igazgatási tanácsa március 1-jén, 88. hamburgi ülésén határozott a szerződés meghosszabbításáról.
Párizsba utaznak a Szépművészeti remekművei
A párizsi Musée du Luxembourgban nyílik kiállítás kedden a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének nyolcvanöt remekművéből, többek között Dürer, Veronese, El Greco, Tiepolo, Cézanne, Rippl-Rónai és Vaszary munkáiból.
Megkezdik a 17 éve előkerült ókori város feltárását Törökországban
Az 1999-es izmiti földrengés romjainak eltakarítása közben felfedezett ókori város feltárását kezdik meg török és külföldi régészek áprilisban.
Ötödször jön az Akadálymentes turizmus napja
A Német Turisztikai Hivatal (DZT) pénteken, 2016. március 11-én ötödik alkalommal rendezi meg az „Akadálymentes turizmus napját” a „Tourismus für Alle Deutschland e.V. (NatKo)” egyesülettel közösen.
Ismét a Brazíliába indulókat inti óvatosságra a KKM
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata a zikaláz veszélyeire figyelmezteti a Brazíliába induló magyar állampolgárokat.
Kína a világ legmagasabban fekvő sípályáját építené fel Tibetben
A világ legmagasabban fekvő síparadicsomát tervezik Tibetben.
British Museum, a megelőzhetetlen
A londoni British Museum lett 2015-ben Nagy-Britannia leglátogatottabb nevezetessége: az intézmény immár kilencedik éve őrzi vezető helyét a szigetország legnépszerűbb látnivalóinak rangsorában.
Techno a sivatagban
Tunézia nem éppen a partikultúra bölcsője, a nyitottságot és a turizmus felélénkítése iránti törekvést mutatja, hogy mégis elektronikus fesztivált szerveztek a helyiek. Idén harmadik alkalommal mozgatták az ütemek a szaharai homokot.
Interjú a kínai turisztikai hivatal budapesti irodájának igazgatójával
A Selyemútra csábító plakátok lepték el Budapestet – a reklámkampányt az Utazás kiállítás díszvendége, Kína rendelte meg, amely most nyitotta meg regionális turisztikai képviseletét a magyar fővárosban. Ebből az alkalomból beszélgettünk Liu Cheng úrral, a CNTA-iroda igazgatójával.
Tűzijátékkal köszöntötte Budapestet a Kínai Nemzeti Turisztikai Hivatal
2016. március 4-én, pénteken ünnepélyes keretek között nyitották meg Budapesten a Kínai Nemzeti Turisztikai Hivatal regionális irodáját. A Pesti Vigadóban tartott eseményen részt vett többek között Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, Glázer Tamás, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese, dr. Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár és Lepsényi István gazdaságszabályozásért felelős államtitkár is. A kínai turisztikai hivatal budapesti irodájának igazgatója, Liu Cheng mutatta be a vendégeket a jelenlévőknek.
Utat törünk Afrikában
A magyar kormány fontos partnerként tekint Afrikára, ahol számos lehetőséggel várják a külföldi befektetőket, köztük a magyar cégeket - mondta Czepek Gábor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közigazgatási államtitkára az V. HTCC Afrika Expo és Vásár megnyitóján 2016. március 3-án, csütörtökön, a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
Új kastélyvezetés Kismartonban
Schneider Erika, a kismartoni székhelyű Esterházy Magánalapítvány magyarországi kulturális képviselője a kastély idei kiállítási és zenei programajánlóját mutatta be az Utazás kiállításon.
Többet költünk Szlovákiában, mint a csehek
Sok érdeklődő állt meg az Utazás kiállítás Szlovákiai standján, lapozgatták a térképeket, válogattak az utazások közül. Van miből, a szomszédos ország számtalan lehetőséget kínál kikapcsolódásra, sportolásra, nyaralásra. Hogy milyen újdonságok vannak, miért és hogyan utazzunk Szlovákiába, arról sajtótájékoztatón számolt be Sonja Jelinkova, a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal budapesti képviseletének vezetője, aki bemutatta Marta Kucerovát, a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal elnökét.