Ramadán Dubajban: amit a Szent Hónapról tudni kell

Ramadán szent hava az egyik legkülönlegesebb időszak, amikor még inkább érdemes Dubajba látogatni – a hangsúly ilyenkor a hagyományokon, a helyi kulturális rendezvényeken van, melyben kiemelt szerepe van a látványos és gazdag “Iftar” lakomáknak. Idén május 27-e körül kezdődik a Ramadán.

A Ramadán az év legszentebb időszaka minden muszlim vallású ember számára. Ideje az iszlám naptár szerinti kilencedik hónap – a hagyomány szerint a Szent Korán első verse is ebben az időszakban született. Dubajban idén a május 27. és június 24. közötti időszakra esik. Az ünnep időpontja egyébként – a mi Gergely naptárunkban – mindig más időpontra esik, mert az ünnep pontos ideje az iszlám Hold- naptáron alapul. A Szent Hónap és egyben a böjti időszak végét az Eid Al Fitr fesztivál jelzi.

Az Emirátusokban és az egész iszlám világban ebben a hónapban teljesedik ki az iszlám kultúra, az évszázados hagyományok és a híres vendégszeretet ünneplése – így hát ebben az időszakban Dubajba látogatni valóban különleges élmény.

Spirituális élmény

A napfelkeltétől napnyugtáig tartó böjt a Ramadán egyik legfontosabb eleme. Az alázat, a türelem és a spiritualitás gyakorlásával a hívők tartózkodnak az étel- és italfogyasztástól, dohányzástól, szexuális együttléttől és a tisztátalan gondolatoktól.

A böjt lényege, hogy általa a hívők még közelebb kerüljenek Istenhez, és emlékeztesse őket a kevésbé szerencsések szenvedéseire – ez az ideje a világi hívságok helyett a belső én előtérbe helyezésének.

A Ramadán időszaka ugyanakkor a megbocsájtásról, irgalomról is szól; a jó cselekedetek, a nemes szándék gyakorlása Istennek tetsző és kedves, s mely jó szándék „megtérül” a következő évben. Ezért is végeznek a hívők ilyenkor jótékonysági munkát, gyakorolják a lelki megtisztulást és még jobban elmélyülnek a Korán verseiben, értelmezésében.

Az iszlám öt pillére közül az egyik a Zakat, mely a kötelező jótékonykodást, adományt, segítséget jelenti a szegények és szükségben lévők számára. Étellel-itallal látják el a szegényeket, segítik az özvegyeket, árvákat. A Korán iránymutatása szerint más kisebb, jó cselekedeteket is folytathatnak a hívők, és nem csak muszlim, de akár más vallásúak javára is.

Hatása a közösségre

Az iszlámban tilos a hazugság, csalás, veszekedés, rágalmazás és a pletyka – és ezek a tilalmak különösen felerősödnek Ramadán idején. Ez a hónap a közösség erősítésnek ideje; a cél, hogy egymáshoz közelebb kerüljenek és jobb emberré váljanak.

A spiritualitás erősítése érdekében az üzleti élet ilyenkor lelassul, és a család, az emberi kapcsolatok kerülnek fókuszba. Az Iftar ideje a böjt időszakának végét jelzi, ilyenkor a családok összejönnek egy nagy közös lakomára és együtt ünnepelnek. Sokszor előfordul, hogy a muszlim vallásúak kiterjesztik az Iftar-meghívást más vallású barátaikra, ismerőseikre is – ez a legjobb alkalom a más vallásúak számára, hogy jobban megismerhessék az iszlám hagyományokat, szokásokat, alapelveket, mint a tolerancia, könyörület, hála és jótékonyság.

Böjt, hogy ünnepelj – étel, hogy emlékezz

Ironikus, hogy a Szent Hónap nemcsak a böjt, hanem az ünnepi lakoma szinonimájává is vált. Ez az időszak a legalkalmasabb megtapasztalni az autentikus arab ételeket, melyet szigorúan napnyugta után szolgálnak fel. Minden városbéli étterem – a kis sarki étkezdétől egészen a leghíresebb éttermekig – a legjobb arab és nemzetközi ételeket kínálja ilyenkor, jellegzetes Emirátus-beli ízekkel, fűszerezéssel.

Az Iftar alkonyatkor kezdődik, de egészen a hajnali órákig folytatódik. Hajnalban, még napfelkelte előtt az ún. Suhoor büfék bőséges kínálata segíti a felkészülést az előttük álló napra. Ilyenkor hagyományos, ezüst kávéscsészékben felszolgált arab kávéval, hűtött labannal (joghurt), friss datolyával várják a vendégeket az aranyszínű lámpákkal díszített sátrakban, ahonnan az oud (húros hangszer) kellemes, lágy hangja hallatszik.

Hogyan vehetünk részt az ünnepen?

A Ramadán igazi szellemisége alapján bárki részt vehet az ünnepen, hiszen a befelé fordulás, az önismeret és a jótékonyság gyakorlása vallástól független. A külföldi turisták számára pedig egy nagyszerű lehetőség arra, hogy megismerhessék a Szent Hónap igazi jelentőségét, a szokásokat és talán a muszlim vallással kapcsolatos tévhitektől is megszabadulhatnak.

A részvétel legegyszerűbb módja a Sheikh Mohammed Centre for Cultural Understanding (SMCCU) központ felkeresése (a központ Dubaj történelmi Al Fahidi kerületében található). Ez a létesítmény kimondottan a külföldi látogatók, turisták számára jött létre. Itt megismertetik a látogatót az Emirátusok kultúrájával – követve a „nyitott ajtó – nyitott elme” elvét –, és ahol az érdeklődő bátran kérdezhet is minden, a Ramadánnal kapcsolatos témában.

A számos esemény egyike tehát az esti Iftar. A hagyomány szerint este, a böjt végén datolyával kezdik az esti étkezést, mely egyébként is szerves része a jellegzetes öböl menti arab ételsoroknak. A látogatók számára a jellegzetes emirátusi ételeket a központ kertjében lévő tradicionális házban szolgálják fel, melyet párnázott padlón, hagyományosan, ülve fogyasztanak.


A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat

A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat 

Április közepétől hivatalosan megtiltották az izraeli útlevéllel rendelkezők beutazását „válaszul az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett folyamatos atrocitásokra és népirtásra”, közölte a kormány.
Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.