Királyi kertet nyitottak meg a turisták előtt Mallorcán

Látogathatóvá vált a spanyol királyi család mallorcai nyári rezidenciájának több mint kilencezer négyzetméteres kertje.

Az első érdeklődők kedden léphettek be a Palma városában található Marivent-palota területére, ahol az elmúlt több mint negyven évben csak kiváltságos vendégek járhattak.

A palotát övező kertben mintegy negyvenféle, a mediterrán térségben őshonos növény, például füge-, citrom- és pálmafák szegélyezte sétányokon, rózsabokrok között barangolhatnak a látogatók. A lugasokban elhelyezték a világhírű képzőművész, Joan Miró tizenkét bronzszobrát, így a park egyben kiállítótérré is vált.

A palotakert az év kilenc és fél hónapjában fogad látogatókat, a fennmaradó időben a királyi család használja az ingatlant. Hagyományosan itt töltik a húsvéti nagyhetet, valamint július 15. és szeptember 15. között a nyári vakáció jelentős részét.



A baleári autonóm kormány 217 ezer eurót szánt a kert "látogatóbaráttá" tételére, amely magában foglalja az akadálymentesítést, mosdók építését, padok elhelyezését.

Az ingyenesen látogatható kert fenntartási költségeire 100 ezer euróval számolnak évente, ebben benne van egyebek mellett biztonsági őrök és kertészek alkalmazása is.

A spanyol királyi család 1973 óta tölti a nyarakat a Marivent-palotában, amelyet egy görög mecénás, Juan de Saridakis építtetett 1923-ban. Az ingatlanhoz teniszpálya, úszómedence is tartozik, valamint közvetlen lejárata van a tengerpartra.

A palotában több európai nemesi család vendégeskedett már, például 1986-ban Károly herceg, brit trónörökös feleségével Dianával és fiaival.

A baleári kormány abban bízik, hogy idővel nem csupán a kert, hanem a palota bizonyos részei is látogathatóvá válhatnak a nagyközönség számára.

Forrás: MTI


UniTravel 2025: bővülő úti célkínálat, változás a charterezésben

UniTravel 2025: bővülő úti célkínálat, változás a charterezésben 

Valentin-napi ajándékként mutatta be idei árualapját értékesítő partnereinek a több mint 30 éves múltra visszatekintő, hazai alapítású utazási iroda.
Spanyolország legdrágább nyaralóhelye

Spanyolország legdrágább nyaralóhelye 

A legfrissebb adatok szerint a szállodai tartózkodásokat figyelembe véve Marbella Spanyolország legdrágább nyaralóhelye.
Izraeli turizmus: mikor jöhet a nagy visszatérés?

Izraeli turizmus: mikor jöhet a nagy visszatérés? 

Vajon a körülmények továbbra is nehezítik a hosszú távú stratégiák kialakítását?  És mit mutat a realitás? A teljes fellendülés még várat magára? 
Múzeummá alakítják Tito egykori luxushajóját

Múzeummá alakítják Tito egykori luxushajóját 

Felújították Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök legendás luxushajóját, a Galebet (Sirály), amely újra behajózott Fiume (Rijeka) kikötőjébe, és amelyet múzeummá alakítanak át.
Párizsban betiltották a kulcsszéfeket a közterületeken

Párizsban betiltották a kulcsszéfeket a közterületeken 

Betiltotta a párizsi városháza a bútorozott lakások kiadásához használt eszközök, egyebek mellett a számkombinációs kulcstárolók és más tárolók kihelyezését a francia főváros közterületein.
Kezdődik a velencei karnevál

Kezdődik a velencei karnevál 

A szerelmeseket várják a Szent Márk térre pénteken, ahol az idén Valentin-napon kezdődik a március 4-ig tartó velencei karnevál, amely a Casanova kora címet kapta.
Bár mozog a föld Szantorinin – de továbbra is a hajózási társaságok útvonalterveiben

Bár mozog a föld Szantorinin – de továbbra is a hajózási társaságok útvonalterveiben 

A hajótársaságok figyelemmel kísérik a szeizmikus tevékenységet, és szükség esetén módosítják útvonalaikat az utasok biztonsága érdekében.
Randevú a bécsi múzeumban

Randevú a bécsi múzeumban 

Az Osztrák Történeti Múzeum rendhagyó tárlatvezetéssel várja a párokat Valentin-nap alkalmából.
Málta beutazó turizmusa 2024-ben: nincs okuk panaszra

Málta beutazó turizmusa 2024-ben: nincs okuk panaszra 

A szigetország turisztikai konferenciáján a Máltai Idegenforgalmi Hivatal vezérigazgatója ismertette a 2024. évi turisztikai eredményeket.
Santorinin tényleg nagy baj van, de nem akkora, ami a világhálón terjed

Santorinin tényleg nagy baj van, de nem akkora, ami a világhálón terjed  

Hamis vulkánkitörésről készült videók terjednek Szantorini szigetéről.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.