Ugyanúgy igaz vele kapcsolatban, mint más olasz térség esetében: csak akkor ismerjük meg kicsit jobban, ha nem csak strandolunk, a templomokat és múzeumokat járjuk vagy a halpiacon bogarászunk, hanem
beszélgetünk a helyiekkel is.
Ha van slow food, akkor van slow turizmus is, amiben előkelő helyen szerepel ez az Olaszországhoz tartozó óriási sziget.
Nem rohan senki, a ráérősség szinte kötelező és ez üdítőleg hat a sietséghez szokott látogatókra.
A "Lassan járj, tovább élsz” mondást itt komolyan veszik, ezért találkozhatunk rengeteg 100 éves vagy annál idősebb emberrel a szardíniai hegyekben.
Az útikönyvek ajnározzák a szardíniai strandokat, amik ugyanúgy a lassúság jelképei, mint a 100
éves nénikék és bácsikák. Tényleg vannak olyan festői öblök, ahová el lehet bújni és megélhetjük
az időtlenséget.
A bennszülött szárdokkal nehéz összefutni, alig vannak a szigeten. Viszont sok magánházon, sőt, még egyes középületeken is szerte Szardínián ott lobog a szardíniai négyosztatú fehér „nemzeti” zászló, benne a fekete fejkendős férfiakkal. Szárd nyelvű utcatáblát egyébként nem láttunk, de olyat igen, amin katalán és olasz felirat is volt egyszerre.
A cikk folytatása ITT található.
