A görögök és a horvátok már a nyári főszezonra koncentrálnak

Már megtették az előkészületeket a legfőbb nyári turistacélpontok a határok újranyitása érdekében.

A koronavírus-válság előtt természetes volt a határok mindennapos átlépése. Azóta kemény korlátozásokat vezettek be, és csak bizonyos feltételek teljesítése esetén engedélyezik az áthaladást. Ahogy a nyári hónapok közelednek, sok európai lassan ráébred, hogy akár el is maradhat idén a várva várt tengerparti nyaralása.

A görög kormány eltökélt abban, hogy újraindítsa a turizmust július elsején. "Még mindig dolgozunk a pontos orvosi protokollokon, de elég valószínű, hogy valamiféle teszt bemutatását fogjuk kérni a turistáktól még a repülőút megkezdése előtt", mondta a görög turisztikai miniszter. "Reméljük, hogy az Európai Unió megfelelően fog irányítani annak érdekében, hogy pán-európai megállapodás születhessen. Van néhány ország, amelynek ez a célja, és igyekszik ezt megvalósítani. Görögország is közéjük tartozik. De nem várhatunk!"

Hiszen ha nem lesz nyári szezon, akkor a turizmusban dolgozó többnyire kis- és középvállalatok csődbe mennek. Egyelőre nincs európai uniós iránymutatás arról, miként fogadhatnának vendégeket a népszerű turistacélpontok úgy, hogy az ne lenne veszélyes egészségügyi szempontból.

Horvátországnak azonban van erre egy ötlete. "Szóba került egy olyan irat bevezetése, ami igazolná, hogy valaki nem jelent kockázatot", mondja a horvát belügyminiszter. "Úgy vélem, ez mindenki számára hasznos lenne, nem csupán a vendéglátósoknak vagy a szállásadóknak, hanem az utazóknak, a turistáknak is."

Szakértők még dolgoznak a horvát javaslat gyakorlati megvalósításán. Van olyan ország, ahol azonban nem látnák szívesen, ha a híres turistalátványosságok környékét ismét nagy tömeg árasztaná el.

Egy francia zöldpárti képviselő szerint világjárvány idején hatalmas kockázatot jelentenek a turisták. "Nem tűnik túl értelmesnek rövid távon a világkörüli utazás és a vírus terjesztése", véli Karima Delli. "Több értelme van annak, ha az emberek a saját régiójukban tesznek meg kisebb utakat."

A belső határok újranyitása a kormányokra van bízva az Európai Unióban. Nagy nyomás nehezedik a kormányzatokra, hogy mikor engedélyezzék ezt.

Forrás: Euronews


Toronytúra a Mátyás-templomban – szlovén tengerparti szállodalánc bemutatóval

Toronytúra a Mátyás-templomban – szlovén tengerparti szállodalánc bemutatóval 

A Budai Várban, a Mátyás templom egyedi hangulatú tornyában került sor a LifeClass szállodalánc idei bemutatkozására.
Amikor az operettdallamok és a szépségtippek is beépülnek Lettország új turisztikai hívó szavai közé

Amikor az operettdallamok és a szépségtippek is beépülnek Lettország új turisztikai hívó szavai közé 

Rendhagyó és különleges eseményre került sor április 2-án délelőtt a Lett Köztársaság Magyarországi Nagykövetségén.
WARC-jelentés: a reklámköltések visszaestek a Trump-bejelentések okozta bizonytalan helyzetben

WARC-jelentés: a reklámköltések visszaestek a Trump-bejelentések okozta bizonytalan helyzetben 

A WARC módosított előrejelzése szerint a globális hirdetési kiadásokat 19,8 milliárd dollárral csökkentették az emelkedő makrogazdasági bizonytalanságok miatt.
Hová utaznak a legtöbben külföldre a húsvéti szünetben? – a Kiwi.com adatai alapján

Hová utaznak a legtöbben külföldre a húsvéti szünetben? – a Kiwi.com adatai alapján 

A tavaszi szünetben 36 százakékkal több magyar száll repülőre, mint tavaly.
Látványos fesztivál Máltán

Látványos fesztivál Máltán 

A Nemzetközi Tűzijáték Fesztivál áprilisban visszatér Máltára.
Impozáns termek, hatalmas csillárok – mindezt a föld gyomra rejti egy lengyel sóbányában

Impozáns termek, hatalmas csillárok – mindezt a föld gyomra rejti egy lengyel sóbányában 

Egy legenda szerint a lengyelországi helynek magyar kötődése is van.
A sorozatos tüntetések miatt korlátozások Isztambulban

A sorozatos tüntetések miatt korlátozások Isztambulban 

A sorozatos demonstrációk következtében a török hatóságok szigorú intézkedéseket vezettek be, többek közt utazási korlátozásokat rendeltek el Isztambulba és onnan kifelé.
Thaiföldre készül? Akkor mostanában kerülje el a magas épületeket!

Thaiföldre készül? Akkor mostanában kerülje el a magas épületeket! 

Péntek hajnalban két rendkívül erős földrengés is megrázta Délkelet-Ázsiát. A thaiföldi Bangkokban összedőlt egy épülő 30 emeletes toronyház, de külföldi turisták nem kerültek veszélybe.
Súlyos földrengés Délkelet-Ázsiában – Mianmar, Thaiföld is érintett – VIDEÓVAL

Súlyos földrengés Délkelet-Ázsiában – Mianmar, Thaiföld is érintett – VIDEÓVAL 

Erős, 7,7-es erősségű földrengés rázta meg pénteken Délkelet-Ázsiát. 
Belépés az Egyesült Királyságba: kötelező az ETA

Belépés az Egyesült Királyságba: kötelező az ETA  

Jön az ETA, vagyis az elektronikus utazási engedély, és máris emelik az árát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.