Augusztusban rekordot döntött Ausztriában a turizmus

A Statistik Austria friss közleménye szerint az idei augusztusban minden korábbi rekordot megdöntött az osztrák szálláshelyeken realizált vendégforgalom, amely elérte a 20,66 millió vendégéjszakát - írja a GD Consulting.

Ez az adat 2,3 százalékkal magasabb, mint a korábbi csúcs, amelyet 2019 nyarának utolsó hónapjában rögzítettek. A kimagasló vendégforgalom harmadát a belföldi vendégek, míg kétharmadát a külföldiek, - főleg a szomszédos, illetve közeli országokból érkezők - adták. A legnagyobb növekedés a németországi beutazásból származik. Németországból a tavalyi bázishoz képest 25 százalékkal több vendégéjszakát realizáltak idén augusztusban az ausztriai szálláshelyek. A vendégek eloszlása ugyanakkor egyenletlen volt: míg Bécs továbbra is szenved a turisták hiányától, addig a vidéki települések többsége élénk forgalomról számolt be. Elisabeth Köstinger turisztikai miniszter szerint a bíztató nyári eredmény azt mutatja, hogy „Ausztria nemcsak szép, hanem biztonságos úti cél is a látogatók számára. A szakmával együtt kidolgozott higiéniai- és biztonsági koncepciók jól vizsgáztak a gyakorlatban, s garantálják a biztonságos vendéglátást.”


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.