Az ország, amelynek ugyan nincs tengerpartja, mégis tökéletes úti cél

Vajon lehet tengerpart nélkül is jót turistáskodni? Kiderül laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár cikkéből, amelynek Világjáró rovata Üzbegisztánban járt.

Közép-Ázsia legnagyobb lélekszámú, 37 milliós állama a napokban azzal került a hírekbe, hogy két miniszterünk is – Varga Mihály pénzügy- és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyi – ellátogatott oda, és mellettük a Magyar Bankszövetség képviselői is eszmét cseréltek a Türk Államok társszervezeteinek delegáltjaival. Az OTP Banknak pedig már tavaly június óta van egy leánybankja is, miután a 2016-ban meghalt Iszlam Karimov utódja, Shavkat Mirziyoyev által elindított liberalizáció eredményeként legnagyobb hazai hitelintézetünk az első külföldi szereplőként vett részt az üzbég bankszektor privatizációjában.

Gúr-e Mir-mauzóleum, Szamarkand / Forrás: Depositphotos
Gúr-e Mir-mauzóleum, Szamarkand / Forrás: Depositphotos

Azonban magánszemélyként sem elérhetetlen Üzbegisztán.

Bár a repülőjegy ára némileg húzósabb, a szállás és az étkezés már megfizethető, ami nem csoda, hiszen az utóbbi években végbement fejlődésük ellenére azért a volt szovjet utódállam lakosainak átlagbérei még mindig csak a harmada a magyarokéinak - alulról súrolja a 200 ezer forintot.

Üzbegisztánt a május és szeptember közötti nagy – júliusban és augusztusban akár a 45 fokot is elérő – meleg miatt érdemesebb késő ősz és kora tavasz között felkeresni. Már csak azért is, mert a kánikula okozta hőérzetet nem lehet tengerparton enyhíteni, lévén, hogy ez az ország az egyetlen Közép-Ázsiában, amelynek nincs ilyenje, a legközelebbi két országra van tőle.
Még többet olvashatnak a turisták számára még felfedezésre váró országról laptársunk cikkéből.


Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények  – vár a pozsonyi nyár

Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények – vár a pozsonyi nyár 

Pozsony és környéke idén nyáron is meglepetésekkel, élményekkel és felfedezésre váró kincsekkel csábítja az érdeklődőket.
Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin

Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin 

A madridi Prado múzeum leghíresebb festményeiből nyílt szabadtéri tárlat a valenciai régióban, a tavaly őszi áradások sújtotta 12 település utcáin.
Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda

Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda 

A lengyel cég csütörtökön fuzionálásról szóló előzetes megállapodást írt alá a Paralela 45 utazási irodával.
Marie Antoinette a Pozsonyi várban

Marie Antoinette a Pozsonyi várban 

A „Marie Antoinette – Bécstől Versailles-ig és egészen a guillotine alá” címet viselő kiállítás a Pozsonyi vár lovagtermében kapott helyet.
Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében

Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében 

A világ élvonalbeli golfozóit felvonultató 2025-ös Turkish Airlines Open négy napon át kínált világszínvonalú sportélményt az antalyai Regnum Carya Golf & Resort pályáján.
Mérgező füstfelhő Sevillánál

Mérgező füstfelhő Sevillánál 

Feltételezhetően mérgező füstfelhő miatt mintegy 80 ezer ember nem mehet ki a szabadba Sevilla környékén.
Földrengés Görögországban

Földrengés Görögországban 

Erős földrengés rázta meg Kréta térségét, károkról nem érkezett jelentés.
Hajnan varázsa: egzotikum, élmények – helyszíni beszámoló

Hajnan varázsa: egzotikum, élmények – helyszíni beszámoló  

A hazai utazási irodásokkal közösen felfedeztük Kína trópusi üdülőparadicsomát.
Egyre több kék zászlós strand a spanyoloknál

Egyre több kék zászlós strand a spanyoloknál 

A legtöbb, 164 zászlós strand a kelet spanyolországi Valencia tartományban található.
Különös fesztivál Linzben

Különös fesztivál Linzben 

Rendhagyó módon megélhető Linz város friss jövőstratégiája.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.