2026. május 11-én jelentették be, hogy az épületben – ahol 1968 és 1972 között a Let It Be című albumot rögzítették és ahonnan 1969. január 30-án a zenekar az utolsó nyilvános koncertjét adta - egy különleges élményközpontot alakítanak ki.
Hét emeletnyi Beatles-élmény
A The Beatles at 3 Savile Row névre keresztelt élményközpont hét szinten vezeti majd végig a látogatókat a zenekar történetén. A rajongók bejárhatják a Let It Be felvételeinek rekonstrukcióját, majd a tetőn újraélhetik a legendás koncertet.
Fotó: DepositPhotos.com
Az ötlet a cég vezérigazgatójától, Tom Greene-től származik, aki korábban a Harry Potter-franchise projektein dolgozott.
Amikor 2027-ben megnyílik, ez lesz az első hivatalos Beatles-attrakció.
Bára zenekarhoz kötődő helyszíneket – például a Liverpool városában található Beatles Museum vagy a The Beatles Story kiállítást, illetve a híres Abbey Road átkelőt már eddig is nyitva állt a rajongók előtt, ez lesz az első hivatalosan licencelt Beatles-élményközpont.
Az érdeklődők listájára már lehet regisztrálni, számolt be a BBC.