Nincs többé a hírhedt vidámpark

A vidámpark tulajdonosa és üzemeltetője, az Aspro Parks 2008-ban 25 millió fontos befektetéssel még meg tudta menteni a vidámparkot, de a héten közölték, hogy kénytelenek voltak meghozni  a növekvő költségek és a csökkenő látogatószám következtében előállt pénzügyi nehézségek miatt a nehéz döntést.

Wales legnagyobb vidámparkja 2004 áprilisában került be a híradásokba, amikor egy 16 éves lány életét vesztette, miután körülbelül 30 métert zuhant a Hydro nevű vízi hullámvasút tetejéről. A baleset során egy 10 éves kisfiú is megsérült, olvasható a Világgazdaság oldalán.


Fotó: Oakwood Theme Park

Az ügy vizsgálatát követően a bíróság 2008-ban az Oakwood Leisure vállalatot 250 ezer font pénzbírsággal sújtotta, és további 80 ezer font perköltség megfizetésére kötelezték, miután kiderült, hogy az attrakciót felügyelő személyzet nem tartotta be az alapvető biztonsági előírásokat.

Az üzemeltető cég szóvivője a bezárással kapcsolatban elmondta, „Az Aspro történetében még soha nem zártunk be egyetlen parkot vagy látványosságot sem. Elkötelezett munkatársainkkal együtt számos kihívással néztünk szembe annak érdekében, hogy továbbra is örömet szerezzünk a családoknak és látogatóknak a régióban és az egész országban. Sajnos azonban már nem láttunk fenntartható megoldást, ezért a meglévő erőforrásokat és – ahol csak lehetséges – a személyzetet más parkjaink fejlesztésére fordítjuk.”

 


Hamarosan kizárólag elektronikus belépési engedéllyel utazhat Nagy-Britanniába

Hamarosan kizárólag elektronikus belépési engedéllyel utazhat Nagy-Britanniába 

Szerdától kiválthatják a nagy-britanniai elektronikus belépési engedélyt az Európából – köztük az Európai Unió tagországaiból – érkező beutazók is.
Rakonczay Gábor már a cél közelében

Rakonczay Gábor már a cél közelében 

A 44 éves magyar sportoló a közösségi oldalán ad mindennap helyzetjelentést, de az érdeklődők online is nyomon tudják követni a hajóját.
Csak helyi lakosoknak – zóna az egyik spanyol szigeten

Csak helyi lakosoknak – zóna az egyik spanyol szigeten 

Az egyik Mallroca szigetén található város úgy döntött, hogy kizárólag a helyi lakosok által használható zónát vezetnek be a túlturizmus és a forgalmi problémák kezelése érdekében.
Havas kalandok, kulináris élvezetek és pezsgés Jasnán

Havas kalandok, kulináris élvezetek és pezsgés Jasnán 

A Jasna változatos és jobbnál jobb sípályákat kínál, ahol kezdők és haladók egyaránt kisíelhetik magukat – ráadásul alig néhány órányira Budapesttől.
Villámárvizek, áradások a Kanári-szigeteken

Villámárvizek, áradások a Kanári-szigeteken 

A spanyol meteorológiai szolgálat vörös riasztást adott ki a térségre, figyelmeztetve a lakosságot és a turistákat a veszélyes időjárási körülményekre.
Utazók szavazatai: Horvátország az első helyen végzett

Utazók szavazatai: Horvátország az első helyen végzett 

2025-re Horvátországot választották a legjobb úti célnak.
 Merre tart a turizmus 2025-ben? – podcast

Merre tart a turizmus 2025-ben? – podcast 

Az adásban szó esik a legjelentősebb turisztikai eseményekről, trendekről, de kiemelt téma a fenntarthatóság is.
Ezreket kell evakuálni Japánban a pusztító erdőtűz miatt

Ezreket kell evakuálni Japánban a pusztító erdőtűz miatt 

A tűz az északi Iwate prefektúra erdőségeiben tombol, ami az ország második legnagyobb és egyik legkevésbé sűrűn lakott térsége.
Dubaj a Ramadán ideje alatt is várja a látogatókat

Dubaj a Ramadán ideje alatt is várja a látogatókat 

Akár először jár Dubajban, akár visszatérő vendég, szinte biztos, hogy találni fog a kedvére való elfoglaltságot, programot a város fantasztikus kínálatából.
Spanyol strandok egy jelentős része tűnt el a föld színéről

Spanyol strandok egy jelentős része tűnt el a föld színéről 

Az ok a globális felmelegedés.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.