Butikturistákra hajt Szlovénia

Szlovénia a gazdagabb turistákat vonzaná az országba.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Szlovénia a következő négy év évben harmadával növelné turisztikai bevételét, 3 milliárd euróra (912 milliárd forint), ezért az úgynevezett boutique turizmusba ( magas színvonal, személyre szabott kiszolgálás) fektet be, vagyis több gazdagabb turistát kíván az országba vonzani - közölte a helyi sajtó kedden, a szlovén turisztikai szövetség (STO) közleményére hivatkozva.

Európa gazdagabb országait és az Egyesült Államokat célozza meg az a kampány, amelyet az STO indított a napokban a Las Vegas-i idegenfogalmi vásáron. A szövetség pályázatot írt ki európai partnerek felkutatására is az osztrák, a benelux, a francia és a svájci piacokon.

"Szeretnénk növelni Szlovénia ismertségét és hírnevét mint előnyös turisztikai helyszínét" - írták a közleményben. Hozzátették: Szlovénia a mérete és az infrastruktúra hiányosságai miatt nem alkalmas a tömegturizmusra, így elsősorban olyan turistákat érdeklődését akarják felkelteni országuk iránt, akik gazdagok és hajlandóak fizetni az egyedülálló kínálatért. Szlovénia idén 225 ezer eurót irányzott elő a projekt népszerűsítésére.

Egyes közvélemény-kutatások szerint a következő tíz évben a luxus és a boutique turizmus 6,2 százalékkal nő évente, míg az általános turizmus mindössze 4,8 százalékkal - írta a szlovén sajtó.

Turisztikai szakemberek úgy vélték: a jövőben gazdag turisták várhatók Brazíliából, Oroszországból, Indiából és Kínából is, de azok a látogatók, akik ötcsillagos szállodákban szállnak meg és egyedülálló attrakciókra vágynak továbbra is Európából és az Egyesült Államokból érkeznek majd a legtöbben.

Forrás: MTI


Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.
Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre

Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre 

A bledi várnál szerdán súlyosan megsérült magyar kisfiút hosszú ideig nem találták a mentők.
A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban

A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban  

Maga alá temetve embereket.
    A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált

A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált 

Egy magyar gyerek ugyanis súlyosan megsérült a vár kilátójánál.
Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban

Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban 

Arról a fedett folyosóról van szó, amelyet Raffaello tervei alapján 1517 és 1519 között a festő tanítványai valósítottak meg.
Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál

Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál 

A híres üdülőhely nyári programsorozata szerdán kezdődik és szeptember 13-ig tart.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.