Ciprus oroszok és ukránok híján a zöldeket célozza

Az orosz-ukrán háború komoly hatással van a turizmusra, különösen igaz ez Ciprusra, mely jól ismerten népszerű az ukrán és orosz utazók között. Most a teljes beutazó turisták közel egynegyedét elveszítette az ország, az ukrán és orosz vendégek száma gyakorlatilag nulla.

Az orosz és ukrán turisták elmaradása hatalmas gazdasági károkat okoz Ciprus turizmusának, egyes becslések szerint a veszteség 655 millió euróra tehető. Az ország éppen ezért keresi a lehetőségeket, hogy az idegenforgalmat a tengerpart mellett más régióban is fejleszteni tudják - írja a Roadster.

Ennek az egyik kezdeményezése a “Színes falvak”, amely címet azok a települések nyerhetik el, amelyek magas fenntarthatósági szinttel, természeti szépséggel és egyéb erőforrásokkal rendelkeznek. Közéjük tartozik Laneia, Vouni és Arsos, melyek mindegyike az elmúlt évben népszerűbbé vált a turisták körében. 

Összességében véve Ciprus sikeres turisztikai évet zárt 2022-ben, hiszen a beutazók száma 60 százalékkal haladta meg a 2021-es szintet. Sőt, az ország turizmusa most újabb lendületet is kaphat, mivel Paphos elnyerte az Európai Unió intelligens turizmusának fővárosa címet 2023-ra, így komoly támogatásra számíthatnak az új, fenntartható turisztikai gyakorlatok kialakításának terén.


A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság

A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság 

Méretre a második legnagyobb sziget a Földközi-tengeren. Igazából autóval lehet legjobban bejárni, de ha jól szervezzük, felfedezésére kiváló a vonat és a távolsági busz is.
Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok

Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok 

Ígéretesen alakul az idei turisztikai év Ausztriában, a nyári statisztika is ezt támasztja alá.
Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról

Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról 

Módosítás történt Kongó Demokratikus Köztársaság utazásra nem javasolt területeiben, Algéria is új biztonsági kategóriába került át.
Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla

Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla 

Már külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az idehaza megköthető utasbiztosítás.
Az Uber szintet lépett Horvátországban

Az Uber szintet lépett Horvátországban 

Múlt héttől új szolgáltatás érhető el Zágrábban, amely lehetővé teszi az Uber-felhasználók számára, hogy kedvencükkel utazhassanak.
Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál

Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál 

2024 nyarán Törökország volt a legnépszerűbb úti cél, a távoli célállomások között Dubai és a Maldív-szigetek voltak az élen.
A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak

A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak 

A két név ugyanazt a várost takarja: Opatija korábban Abbáziaként volt ismert. Opatija Horvátország vezető turisztikai desztinációja.
Növekedésben a Mount Everest

Növekedésben a Mount Everest 

A folyóerózió felfelé tolta a hegyet, és az elmúlt 89 000 év során további 15-50 méterrel növelte a magasságát.
Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt

Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt 

A határok tisztázása mindkét ország számára segít meghatározni, mely természeti területek fenntartásáért felelősek.
Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport

Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport 

Az alsó-ausztriai szálláshelyekkel együtt a cégcsoport kínálata 22 hazai és 12 határon túli szállodára, valamint rendezvényhelyszínre bővült.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.