Elfogadta az Európa turisztikai fővárosa projektjavaslatot az EP

Nagy többséggel fogadta el az Európai Parlament költségvetési bizottsága az Európa turisztikai fővárosa kísérleti programjavaslatot - közölte Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP) képviselője.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Ujhelyi István tájékoztatása szerint a Renaud Muselier francia néppárti képviselővel közösen benyújtott projektjavaslat a turisztikai szektorban rejlő lehetőségeket aknázza ki, illetve fejleszti az európai turizmust. A javaslat szerint az Európa turisztikai fővárosa címet minden évben legfeljebb három uniós tagállami város, illetve régió kaphatná meg a szakmai szervezetek, az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Régiók Bizottsága döntése értelmében. Az EP pénzügyi szakbizottságának legutóbbi ülésén megszavazták, hogy a 2017-ben megvalósítandó programok között ez is szerepeljen, költségvetésként pedig 2,5 millió eurós, több mint 750 millió forintos támogatást rendeltek hozzá.

Az Európai Parlament plenáris ülésének formális jóváhagyása után határozzák meg a pontos feltételrendszert, amely alapján a címet odaítélik majd a pályázó településeknek, illetve régióknak - tájékoztatott a képviselő. Ujhelyi István hangsúlyozta, a döntés fontos a turisztikai szektor és a regionális együttműködésben gondolkodó európai városok, így a programban várhatóan résztvevő magyar települések és turisztikai vállalkozások számára is.

Kifejtette: a turizmus a harmadik legerősebb gazdasági ágazat Európában, amely közel huszonötmillió embernek ad megélhetést és közel 350 milliárd euró éves bevételt teremt. Tavaly több mint 455 millió turista érkezett az Európai Unióba, számuk az elmúlt időszak krízisei nyomán sem csökkent jelentős mértékben. A válságok, így többek között a terrorfenyegetettség azonban felerősíti a stratégiai gondolkodás és a turizmus összehangolt fejlesztésének szükségességét - fogalmazott.

A szocialista EP-képviselő hozzátette: a cím elnyeréséhez egyebek mellett egyedi turisztikai programot kell létrehoznia majd a pályázó városoknak, illetve régióknak. Alapvető fontosságú, hogy a címet elnyerő települések egyedi innováción alapuló turisztikai eredményt mutassanak fel - tette hozzá.

Forrás: MTI


Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.
Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre

Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre 

A bledi várnál szerdán súlyosan megsérült magyar kisfiút hosszú ideig nem találták a mentők.
A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban

A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban  

Maga alá temetve embereket.
    A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált

A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált 

Egy magyar gyerek ugyanis súlyosan megsérült a vár kilátójánál.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.