Elindult az ökoturisztikai szlovák-magyar projekt

2017. november 29-30-án, a szigetközi Lipóton tartott kétnapos szakértői projektmegbeszéléssel kezdetét vette az Európai Unió Interreg-es pályázati rendszerén keresztül megvalósuló felső-dunai Bike&Boat projekt.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A jóváhagyott teljes költségvetés közel 3 millió euró, mely hozzá fog járulni a Duna-menti határrégió vonzerejének és látogatói számának növeléséhez a Duna szlovák és magyar oldalán egyaránt.

A projekt fókuszában a határterület gazdag természeti- és kulturális örökségének hasznosítása, valamint egy egyedi termékstruktúrával rendelkező, vonzó és versenyképes európai turisztikai desztináció létrehozása áll. Célja a Csallóköz és Szigetköz egységes határon átnyúló ökoturisztikai ernyőmárkájának kidolgozása és brandfejlesztés, amely koherens ökoturisztikai termékekre épül.

A tanácskozás két napján a Pozsony Megyei Önkormányzat (Bratislavský samosprávny kraj – vezető partner), Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata (az egyetlen magyar partner), a további 7 szlovák projektpartner képviselői, valamint külső turisztikai és településfejlesztési szakértők találkoztak Lipóton a projekt indulásának apropóján.

A résztvevők és intézményeik általános bemutatkozása után a partnerek három közös tevékenységet azonosítottak és tárgyaltak meg részletekbe menően: 1. A „Szárazföldi Duna-delta” koncepció mentén közös marketing stratégia készítése, brand fejlesztés ökoturisztikai kínálatcsomagok összeállítása, közös arculat kialakítása; 2. Közös rendezvények és akciók a szemléletformálás és környezeti nevelés érdekében; 3. Kommunikációs tevékenységek, melyek magukba foglalják egy átfogó honlap, egy kapcsolódó mobil applikáció és egy Facebook profil fejlesztését két workshop kimenetei alapján. 


Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.
Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre

Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre 

A bledi várnál szerdán súlyosan megsérült magyar kisfiút hosszú ideig nem találták a mentők.
A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban

A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban  

Maga alá temetve embereket.
    A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált

A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált 

Egy magyar gyerek ugyanis súlyosan megsérült a vár kilátójánál.
Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban

Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban 

Arról a fedett folyosóról van szó, amelyet Raffaello tervei alapján 1517 és 1519 között a festő tanítványai valósítottak meg.
Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál

Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál 

A híres üdülőhely nyári programsorozata szerdán kezdődik és szeptember 13-ig tart.
Nyaralás alatt is hódít a mesterséges intelligencia

Nyaralás alatt is hódít a mesterséges intelligencia 

A milleniálok a legaktívabbak, és főleg egy konkrét esemény vonzza az utazókat.
Görög öröm a turizmus alakulása miatt

Görög öröm a turizmus alakulása miatt 

Erőteljes növekedéssel indította 2026-ot Görögország turizmusa.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.