Évi hat millió turistát vonzó szobrokat szolgáltat vissza a Vatikán

Az ókori világ egyik leghíresebb temploma, az athéni Parthenón évszázadokkal ezelőtt eltulajdonított szobordarabjait szolgáltatja vissza a Vatikán - idézte a Szentszék bejelentését a Vatican News hírportál pénteken.

A Pallasz Athéné istennőnek szentelt ókori templom három régészeti leletéről van szó. A 2500 éves szobordarabokat mostanáig a Vatikáni Múzeumban őrizték, évente több mint hatmillió látogató csodálta meg őket. A Krisztus előtti ötödik században az Akropoliszon emelt templom darabjai az 1800-as években kerültek a XVI. Gergely pápa alapította úgynevezett pogány gyűjteménybe. Utóbbi a később a nagyközönség előtt is megnyitott Vatikáni Múzeum antik részének alapja lett.     

Az első szobordarab egy nagyméretű lófejet ábrázol a Parthenón nyugati homlokzati díszítéséről: az Athéné kocsiját húzó négy ló egyikéé lehetett. A jelenetben Poszeidón isten is szerepelt, aki Athénével Attika megszerzéséért küzdött. A Vatikáni Múzeum adatai szerint a lófej a templomon volt egészen 1674-ig, 1688-ban Marcantonio Giustiniani velencei dózse saját római palotájába szállíttatta, majd 1823-ban került a pápai gyűjteménybe. A másik darab egy fiúgyermek fejét ábrázolja, a szobor valószínűleg egy áldozati menethez tartozott, amely a templom belső szentélyét díszítette. A harmadik szobortöredék egy szakállas férfiarc a templom domborművekkel díszített déli párkányfrízéről, ahol kentaurok és lapiták vívtak harcot.     

A Parthenón márványalkotásait Pheidiasz szobrászműhelyének tulajdonítják. A vatikáni közlemény szerint a szobordarabok visszaszolgáltatását Ferenc pápa kezdeményezte. Az athéni ortodox érseknek, II. Jeromosnak juttatja el őket a "közös ökumenikus út" jegyében. Ferenc pápa és II. Jeromos a katolikus egyházfő december 2-6. közötti ciprusi és athéni látogatása során találkozott. Akkor Ferenc pápa elismerte a katolikusok által elkövetett hibákat, és egységre szólított fel. A Parthenón 160 méter hosszú frízdíszítésének fele a londoni British Múzeumban látható. Athén folyamatosan követeli a visszaszolgáltatását, eredmény nélkül. Márciusban az UNESCO megállapodást sürgetett az ókori műkincs sorsáról Athén és London között.

Forrás: MTI


Kiderült, mennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Kiderült, mennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .
Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében

Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében 

Az utazási iroda 200 ezer forinttal támogatja a parajdi közösséget a sóbánya tragédiája után.
„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?”

„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?” 

Egy fotó kedvéért egy turista ráült egy több ezer Swarovski kristállyal borított székre, és szó szerint összezúzta a nagy értékű műalkotást.
Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen

Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen 

Ezrek tüntettek a tömegturizmus ellen Dél-Európa több városában.
Új nyaralási trend a fiatalok körében

Új nyaralási trend a fiatalok körében 

Egy friss felmérés szerint tízből négy magyar fiatal kifejezetten a lelassulást keresi idén nyáron.
Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek

Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek 

A spanyol falvak nagyon más képet nyújtanak, mint a hazaiak. Ez különösen szembetűnő, ha gyalog közlekedik az ember.
Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke

Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke 

A Kassai régió az elmúlt években dinamikusan fejlődő, élményekben gazdag úti céllá vált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.