Ez a magyarázat a turistaellenes hangulatra Spanyolországban?

Spanyolország valószínűleg még a tavalyi, 85 milliós turista csúcsot is túlszárnyalja, miközben a legnépszerűbb úticélokon, például Mallorcán, Barcelonában és a Kanári-szigeteken, egyre nagyobb a nyugtalanság a turisták tömeges beáramlása és a turizmus lakhatási költségekre gyakorolt ​​hatása miatt.

 

A külföldi turisták száma Spanyolországban 13%-kal ugrott meg 2024 első felében, ezzel az ország újabb rekordévet tudhat magáénak a látogatók számában, annak ellenére, hogy az üdülési ágazat hatásai miatt egyre nőtt az elégedetlenség egyes turisztikai központokban, olvasható a Reuters oldalán.

Június végén 42,5 millió nemzetközi látogató érkezett Spanyolországba, csak júniusban 12%-kal, 9 millióra nőtt a látogatók száma a nyüzsgő nyári időszak élénkülésével – jelentette pénteken az INE spanyol ügynökség.

Ez azt jelenti, hogy 2024 egy újabb rekordév lesz Spanyolország számára, amely már a világ második leglátogatottabb országa Franciaország mögött.

Valószínűleg még a tavalyi, 85 milliós turista csúcsot is túlszárnyalja, miközben a legnépszerűbb úticélokon, például Mallorcán, Barcelonában és a Kanári-szigeteken, egyre nagyobb a nyugtalanság a turisták tömeges beáramlása és a turizmus lakhatási költségekre gyakorolt ​​hatása miatt.

Kanári-szigetek
Kanári-szigetek
Fotó: Pixabay

Ahogy mi is korábban megírtuk, július elején turizmusellenes kampányolók csoportja Barcelonában vízipisztollyal lövöldözött a külföldi látogatókra, azt skandálva, hogy "a turisták menjetek haza".

Mint a Reuters is írja, az adatok szerint a turisták 12,3 milliárd eurót költöttek Spanyolország júniusban, 17%-kal több, mint az előző év azonos hónapjában, ami persze elősegíti a gazdasági növekedést, de rávilágít a kihívásra, hogy a kormánynak megoldást kell találnia a turizmus és a helyi érdekek közötti egyensúly helyreállítására.

A helyiek számára egyre nagyobb problémát jelent a lakhatás is, amelyért részben az olyan platformokat okolják, mint az Airbnb és a Booking.com. A néhány nappal ezelőtt közzétett adatok szerint a turisták a turiták ugyanis egyre gyakrabban választják a bérelt lakásokat: az ilyen típusú szálláshelyeken megszálló látogatók száma az év első felében 30%-kal, míg a szállodákban 11%-kal nőtt. 

 

 

 

 


Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.
Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt

Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt 

Európa perzselő nyara – hol érzik a hőséget a legnagyobb mértékben a turisták?
Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében

Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében 

Az Amazon-alapító luxusesküvője nemcsak látványosság volt, hanem komoly bevételi forrás is, amelyet tüntetések és kritikus hangok kísértek.
Hőségriasztás Franciaországban

Hőségriasztás Franciaországban 

A legmagasabb szintű hőségriasztás lép életbe kedden Párizsban és környékén is.
Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!

Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!  

A Horvát Köztársaság Turisztikai és Sportminisztériuma, valamint a Horvát Idegenforgalmi Közösség óriási forgalomra figyelmeztet július 4-én, 5-én és 6-án.
Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak

Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak 

Egy új, most elindított nemzetközi kezdeményezés új szintre emeli a turisztikai promóciót.
Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca

Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca 

Az olasz főváros nevezetességei egymás után kapnak új díszkivilágítást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.