Hatásos a Pfizer vakcinája a szuperfertőző brit törzs ellen is

Egy friss kutatás szerint a Pfizer és a BioNTech közös vakcinája hatásosan véd a koronavírus új, Egyesült Királyságban megjelent mutációjával szemben is - írja a CNBC.

A Pfizer és a BioNTech vakcinája hatásosnak bizonyult a koronavírus új, könnyebben terjedő mutációjával szemben - derült ki az amerikai vállalat által kezdeményezett dél-afrikai és brit kutatásokból. A Pfizer és a Texas Medical Branch szakemberi által végzett, még nem hitelesített tanulmány szerint a vakcina képes semlegesíteni az N501Y mutációt.



A mutáns vírus sokkal gyorsabban terjedt, mint a korábbi variáns, és aggodalmakat gerjesztett, hogy az eddig használt vakcinák nem alakítanak ki ellenállást a szervezetben az új mutációval szemben - bár erre eddig semmilyen bizonyíték nem volt.

A vérvizsgálatot olyan embereken végezték, akik megkapták a vakcinát. A vizsgálat eredményei valamelyest korlátozottak, mert azok nem vizsgálták a mutációk összességét az új vírusvariánsban. A hírek viszont így is biztatóak, és Phil Dormitzer, a vállalat vezető tudósa szerint a vakcina nem csak az új mutációval szemben véd, de 15 korábbi mutációval szemben már igazolt a hatékonysága.

Ez azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy a 17-ik mutációval szemben is védeni fog a vakcina - mondta Dormitzer.

A szakember egyben felhívta a figyelmet, hogy a Dél-Afrikában megjelent E484K nevű mutáció szintén aggasztó. A vállalat újabb vizsgálatot folytat majd, amelynek eredményei néhány héten belül állnak majd rendelkezésre.

Forrás: Portfolio


Tizenegy új úti cél a Proko Travel idei kínálatában

Tizenegy új úti cél a Proko Travel idei kínálatában 

Az idén új arculattal, friss tartalommal megjelent 2025-ös katalógusuk nemcsak az úti célokat mutatja be, hanem a vállalat történetét is elmeséli.
Helsinkiben ukulele, Cipruson vízipipa – a legfurcsább rendelések, amelyeket házhoz szállítottak

Helsinkiben ukulele, Cipruson vízipipa – a legfurcsább rendelések, amelyeket házhoz szállítottak 

Budapesten egy autómosás, Tallinban éjszakai fáklyás hajótúra is vásárolható egyetlen kattintással.
 Marokkó, ahol a mesés középkori városok között TGV gyorsvonattal utazhat

Marokkó, ahol a mesés középkori városok között TGV gyorsvonattal utazhat 

Az ország északi része különösen sok lehetőséget rejt, melyet már gyorsvonattal el felfedezhetünk.
Kutyaszánok és óriás hóember a Magas-Tátrában

Kutyaszánok és óriás hóember a Magas-Tátrában 

Változatos hétvége várja a gyermekes családokat a Magas-Tátrában. 
A világ legmagányosabb világítótornya egy szikla tetején áll

A világ legmagányosabb világítótornya egy szikla tetején áll 

Tökéletes példa, hogy az ember milyen hatalmas akadályokat képes leküzdeni.
Ma is teljesítik feladatukat a világ legősibb hírvivői

Ma is teljesítik feladatukat a világ legősibb hírvivői 

Bár a postagalambok használata hírküldésre jelentősen visszaszorult a modern kommunikációs technológiák elterjedésével, azonban ma is vannak országok és helyzetek, amikor alkalmazzák őket.
Kiürül Santorini szigete, a turisták után most már a helyi lakosok is menekülnek

Kiürül Santorini szigete, a turisták után most már a helyi lakosok is menekülnek 

Vasárnap óta már mintegy 9 ezer ember hagyta el a szigetet, keddre további rendkívüli repülőjáratokat ütemeztek be.
Jó évet zárt a török turisztikai ágazat

Jó évet zárt a török turisztikai ágazat 

Rekordévet zárt Törökország 2024-ben: 62,2 millió látogató, 61,1 milliárd dolláros bevétel.
Megnyílt Firenzében a Mediciek titkos átjárója – VIDEÓ

Megnyílt Firenzében a Mediciek titkos átjárója – VIDEÓ 

A titkos átjáró eredetileg az arisztokrácia tagjai számára készült, hogy a hétköznapi polgároktól külön, de legfőképpen észrevétlenül közlekedhessenek a városban.
Íme a japán kávézó, amely nem tűri a halogatást

Íme a japán kávézó, amely nem tűri a halogatást 

Van egy különleges kávézó Tokióban, amelyet azoknak dedikáltak, akik nem szeretik halogatni az elintéznivalókat és a feladatokat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.