Hétfőtől teljes lockdown Ausztriában

Hétfőtől az egész országra kiterjedő lezárás lép életbe Ausztriában, jelentette be Alexander Schallenberg pénteken.

Az osztrák kancellár azt is közölte, hogy a lezárás a tervek szerint tíz, maximum húsz napig tart majd. A szigorítás mindenkire, oltottakra és oltatlanokra egyaránt vonatkozik, azonban az oltatlanokra ezt követően is érvényes marad, olvasható a 24.hu hírében a Skynews tudósítása alapján.

 

Kurier cikke szerint az iskolákban továbbra is jelenléti oktatás zajlik majd, de minden intézményben kötelező lesz a maszkviselés. A bejelentés szerint a munkavállalóknak erősen ajánlott az otthoni munkavégzés.

Schallenberg továbbá arról is szólt, hogy február 1-jétől kötelezővé teszik az oltást az országban. „Nem akarunk ötödik hullámot”, fogalmazott ezzel kapcsolatban Schallennberg. Jelenleg az osztrák lakosságának körülbelül 66 százaléka van beoltva.

A jelenlegi szabályok szerint az oltatlanok csak kivételes esetekben, például munka vagy bevásárlás miatt hagyhatják el az otthonaikat. Ezek a szabályok hétfőtől a teljes lakosságra érvényesek lesznek.

Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter ezt követően arról beszélt, hogy a lezárás az egyetlen hatásos módja a negyedik hullám megfékezésének.

Forrás: Skynews / Kurier / 24.hu


Tornyok, teázók, autentikus helyek – nem tipikusan turistáknak való világ

Tornyok, teázók, autentikus helyek – nem tipikusan turistáknak való világ 

Ha valakit igazán érdekel egy olajban és pénzben dúskáló, mégis autentikus hely, akkor egy rövid vizitet mindenképp megér Kuvait.
Miért rettegnek egyre többen a repüléstől?

Miért rettegnek egyre többen a repüléstől? 

Önnel is előfordult már, hogy a repülő fedélzetén a szomszédja görcsösen markolja a karfát, és megpróbálja megfogni a kezét fel- vagy leszállás közben? 
UniTravel 2025: bővülő úti célkínálat, változás a charterezésben

UniTravel 2025: bővülő úti célkínálat, változás a charterezésben 

Valentin-napi ajándékként mutatta be idei árualapját értékesítő partnereinek a több mint 30 éves múltra visszatekintő, hazai alapítású utazási iroda.
Spanyolország legdrágább nyaralóhelye

Spanyolország legdrágább nyaralóhelye 

A legfrissebb adatok szerint a szállodai tartózkodásokat figyelembe véve Marbella Spanyolország legdrágább nyaralóhelye.
Izraeli turizmus: mikor jöhet a nagy visszatérés?

Izraeli turizmus: mikor jöhet a nagy visszatérés? 

Vajon a körülmények továbbra is nehezítik a hosszú távú stratégiák kialakítását?  És mit mutat a realitás? A teljes fellendülés még várat magára? 
Múzeummá alakítják Tito egykori luxushajóját

Múzeummá alakítják Tito egykori luxushajóját 

Felújították Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök legendás luxushajóját, a Galebet (Sirály), amely újra behajózott Fiume (Rijeka) kikötőjébe, és amelyet múzeummá alakítanak át.
Párizsban betiltották a kulcsszéfeket a közterületeken

Párizsban betiltották a kulcsszéfeket a közterületeken 

Betiltotta a párizsi városháza a bútorozott lakások kiadásához használt eszközök, egyebek mellett a számkombinációs kulcstárolók és más tárolók kihelyezését a francia főváros közterületein.
Kezdődik a velencei karnevál

Kezdődik a velencei karnevál 

A szerelmeseket várják a Szent Márk térre pénteken, ahol az idén Valentin-napon kezdődik a március 4-ig tartó velencei karnevál, amely a Casanova kora címet kapta.
Bár mozog a föld Szantorinin – de továbbra is a hajózási társaságok útvonalterveiben

Bár mozog a föld Szantorinin – de továbbra is a hajózási társaságok útvonalterveiben 

A hajótársaságok figyelemmel kísérik a szeizmikus tevékenységet, és szükség esetén módosítják útvonalaikat az utasok biztonsága érdekében.
Randevú a bécsi múzeumban

Randevú a bécsi múzeumban 

Az Osztrák Történeti Múzeum rendhagyó tárlatvezetéssel várja a párokat Valentin-nap alkalmából.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.