Tudtuk persze, hogy hová megyünk:
egy helyre, ahol mintha megállt volna az idő.
De úgy is fogalmazhatunk, hogy Örményország nagyon erősen kötődik a múltjához – akár 30, akár 3000 évvel ezelőttről van szó.
Egy olyan posztszovjet országba érkeztünk, ahol egyetlen változtatás nélkül le lehetne forgatni egy ‘70-es években játszódó filmet. Az épületek és a járművek tömény időutazás-élményt adnak, de nemcsak a nagy számban előttünk guruló, nálunk jóval idősebb Kamazok, Ladák, Uazok és Zilek látványa okoz kultúrsokkot: a főváros, Jereván gyakorlatilag egyetlen nagy szoborpark.Az emlékművek száma vidéken sem csekély, de itt konkrétan a szobor-túladagolás veszélye fenyegetett minket.
A városban sok urbanisztikai probléma megoldásra vár, de arra az egyre nagyon ügyelnek, hogy az emlékműveket övező közparkok tökéletesen rendben legyenek tartva.
És hogy a hegyvidéki országban, a magasan fekvő főváros síkabb területein is megkapjuk a mászásadagunkat, Jereván tele van lépcsőkkel. A szobrok mellett ez tűnik a fő profiljuknak:
ami fontos és érdekes, az mind magasan van.
Így az Ararat-gyár is, amely uralja a város látképét, egyúttal a leginkább vonzó célpont az ide érkezőknek.
Az írás folytatását laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár oldalán olvashatják.
