Törökország tavalyi idegenforgalmi adatai

Törökországot, a világ egyik legnépszerűbb turisztikai célpontját tavaly 56,7 millióan keresték fel a világ különböző országaiból. Ez 10 százalékos növekedés az előző évhez képest, áll legfrissebb jelentésükben.

A török Kulturális és Turisztikai Minisztérium adatai szerint az ország idegenforgalmi bevételei az előző évhez képest 17 százalékkal, 54,3 milliárd dollárra emelkedtek,

vendégéjszakánként átlagosan 99 dollárt tettek ki. Az országba látogatók száma és az ebből származó 2023. évi turisztikai bevétel rekordnak számít.

Cappadocia / Forrás: Török Idegenforgalmi Hivatal
Cappadocia / Forrás: Török Idegenforgalmi Hivatal

 

Ez az eredmény annak is köszönhető, hogy az ország a tengerparti, napfényes nyaralás ideális helyszíne, emellett kultúrája, művészeti értékei és gasztronómiája is vonzó. A kerékpáros, szabadidős és immár a vallási turizmus egyik legkedveltebb európai célpontjává vált.

A török idegenforgalmi szektor idén 60 millió turistát szeretne vendégül látni, és 60 milliárd dollárra növelné a bevételét. Egyrészt folytatja jelenlegi tevékenységeit, valamint idén új célpiacokra is összpontosít.

Sikerük titka

Törökország turisztikai sikerei mögött olyan stratégia áll, amely elkötelezett az odalátogatók számára vonzó környezet megteremtése mellett. Az ország rugalmasabbá és befogadóbbá alakította át a turisztikai ágazatot.

Törökország lett a világon az első ország, amely 2022-ben kormányzati szinten megállapodást kötött a Global Sustainable Tourism Councillal (GSTC), és az ott rögzített elveket ágazati követelményekként vezette be.

 

A Törökország Fenntartható Turizmus Program keretén belül változatos, a fenntarthatóságot előtérbe helyező élményeket biztosít, beleértve a környezetbarát szálláshelyeket, a kerékpározást és a túrázást, amelyek célja az ország öröksége és az emberek közötti mélyebb kapcsolat előmozdítása.

Turisztikai kínálatuk mára nem merül ki népszerű úti célok ajánlásában. A már jól ismert nevezetességek mellett a régészek által föltárt és bemutatott múlt is egyre izgalmasabb látnivalónak számít.

A kulturális örökség fenntartható módon való megőrzésében és bemutatásában elkötelezett régészek számos ásatási és helyreállítási projekten dolgoznak. Ezen a területen úttörőként Törökország 2023-ban már 720-ra növelte az épp munka alatt álló feltárások számát. A népszerű régészeti lelőhelyek gyönyörűen kivilágítva, éjszaka is látogathatók. Megcsodálható az İzmirben található Efezus, a Denizliben található Hierapolis, Patara és az antalyai Side. 

 

 


Velence egyre süllyed – de itt egy merész ötlet a megmentésére

Velence egyre süllyed – de itt egy merész ötlet a megmentésére 

Egy olasz mérnök nem kevesebbet javasol, mint hogy szó szerint megemeljék a süllyedő várost.
Ankara az UNESCO listáján

Ankara az UNESCO listáján 

Ankarát, Törökország fővárosát, hivatalosan is bejegyezték a világörökségi várományosi listára.
MUISZ: kínai fotókiállítás és turisztikai prezentáció

MUISZ: kínai fotókiállítás és turisztikai prezentáció 

Ahol a mennyország a Földre költözött.
Miskolc turizmusa: fontos küldőpiac a célkeresztben

Miskolc turizmusa: fontos küldőpiac a célkeresztben 

Tavaszi B2B workshop roadshow Bukarestben és Kolozsvárott.
Barangolás a „Fehér Lótusz” forgatási helyszínén

Barangolás a „Fehér Lótusz” forgatási helyszínén 

A gyönyörű Taorminában – ahol a Fehér Lótusz című amerikai filmsorozat második évada játszódik – minden olyan volt, mint vélhetően a forgatás idején.
A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat

A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat 

Április közepétől hivatalosan megtiltották az izraeli útlevéllel rendelkezők beutazását „válaszul az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett folyamatos atrocitásokra és népirtásra”, közölte a kormány.
Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.