Ilyen volt a magyar megjelenés a berlini ITB-n

A fenntarthatóság, a Z generáció utazással kapcsolatos elvárásai, a biztonságos utazás kérdése, és a megújult magyarországi infrastruktúra– egyebek mellett ezek a témák szerepeltek az idei ITB Berlin programjában. A nemzetközi vásáron a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és 15 hazai társkiállító képviselte hazánkat. A részvétel azért is volt különösen fontos, mert Németország a turistaforgalom szempontjából évek óta az első számú küldőpiacunk, tavaly 2,1 millió vendégéjszakát töltöttek hazánkban az onnan érkező vendégek - tájékoztatta lapunkat az MTÜ.

Március első felében három év után először rendezték meg személyes részvétellel az ITB Berlin nemzetközi turisztikai kiállítást, amelyen ezúttal rendhagyó módon, kizárólag a turisztikai szakma képviselői vehettek részt A vásárra több mint 150 országból 5 500 kiállító érkezett.

Az MTÜ látványos, hazai formatervezők alkotásaival díszített standdal várta a résztvevőket, ahol fontos iparági szereplőkkel folytatott tárgyalásokat. A szakemberek az elmúlt év hazai turisztikai eredményei mellett 2023 jelentős magyarországi programjairól és turisztikai kínálatáról is tájékozódhattak. A személyes tárgyalások és előadások segítségével a szakmai partnerek frissíthették portfoliójukat az elmúlt időszak újdonságaival, turisztikai fejlesztéseivel, így naprakész és versenyképes ajánlatokkal készülhetnek a hamarosan induló turisztikai szezonra.

„Németország a turistaforgalom szempontjából már évek óta az első számú küldőpiacunk, tavaly 2,1 millió vendégéjszakát töltöttek hazánkban az innen érkező vendégek. Ezért kiemelten fontos, hogy az ITB Berlin szakmai közönségén túl az új és visszatérő turistákkal is megismertesse az MTÜ a megújult magyarországi kínálatot. Ezzel a céllal szerveztünk idén egy nemzetközi sajtótájékoztatót, ahol az MTÜ mellett a kiemelt attrakcióik képviselői a jelen lévő közel 50 külföldi újságírónak személyesen mutathatták be az aktuális kínálati elemeket, például a közelgő nemzetközi sport és kulturális eseményeket" − foglalta össze a szakmai vásár jelentőségét Jakab Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyettese.

A nemzetközi sajtótájékoztató keretében az újságírók részleteket tudhattak meg − többek között − a 2023-as Atlétikai Világbajnokságról, a Balatonhoz kapcsolódó kerékpároshálózat fejlesztéseiről, a megújult Budai Várról és számos további, országszerte felújított várról és kastélyról, a Liget Projektről, valamint a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozatról.


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.