Globális felmelegedés: a medvék már az erdőket járják

Az idei téli szezonban a viszonylag enyhébb időjárási viszonyok miatt kevesebb időt töltenek téli álommal a medvék a szlovák hegyekben, ahol így magasabb az aktív példányok előfordulási aránya – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az Állami Természetvédelem (SOP) közlésére hivatkozva.

A szlovák állami természetvédők tájékoztatása szerint természetes jelenségről van szó, ugyanis ezen az éghajlati övön a medvék rendszerint nem alszanak teljes évszakos téli álmot, az általuk álomban töltött idő függ az adott időszak aktuális időjárási viszonyaitól, az egyes példányok korától és nemétől, illetve részben attól is, hogy tartalékaikat tekintve mennyire készültek fel a téli hibernációra.


Fotó: Pixabay

Általánosságban elmondható, hogy a leghosszabb időszakot – esetenként a teljes telet – a vemhes nősténymedvék töltik hibernációs álomban, mivel náluk a legszükségesebb a meglévő energiakészletekkel való takarékoskodás. Ellenben a legkevesebb időt a fiatal példányok és a felnőtt hímek töltik téli álomban. Utóbbiak a téli hónapok során rendszerint több alkalommal is felébrednek, ilyenkor vizet és élelmet keresnek és az is előfordul, hogy másik telelő helyen folytatják a téli álmot. Ez a fajta aktivitás a mostanihoz hasonló viszonylag enyhe tél idején gyakorinak számít – közölték a SOP szakértői.

Az elővigyázatossági intézkedések sorában a szakértők az első helyen említik, hogy ajánlott elkerülni a sűrű növényzetű erdőrészeket, az átláthatatlan terepet és általánosságban jobb nem letérni a kijelölt turistaösvényekről.

Amennyiben azonban mégis sor kerül a találkozásra akkor azt ajánlják, hogy mindenki őrizze meg a nyugalmát és mindenképpen kerülje a gyors és hirtelen mozdulatokat és ne fordítson hátat a medvének, hanem lassan hátrálva próbáljon távolodni az állattól, vagy amennyiben az mozgásban van, inkább várja meg amíg eltávolodik.


World Cities Summit: világvárosok vezetőinek találkozója Bécsben

World Cities Summit: világvárosok vezetőinek találkozója Bécsben 

Élhető városok jövője címmel szervezték a találkozót az osztrák fővárosban.
Z generáció utazási szokásai – rövid városlátogatások

Z generáció utazási szokásai – rövid városlátogatások 

Gyorsan, sok élményt – rövid tervezési időszakot követően.
Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa

Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa 

A fehér homokos, türkizkék vizű strand hátterében tornyosuló hatalmas hegye látványa mindent visz.
Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia

Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia 

Hanem elég eljutni a szomszédos Horvátország ismert turistaparadicsomába, Zadarba.
Friss kutatás:  az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást

Friss kutatás: az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást 

Pedig a nyaralások során bekövetkező balesetek és betegségek akár milliós költségeket is okozhatnak.
Új trend az európai utazók körében

Új trend az európai utazók körében 

Nyaralás a Balti-tenger lengyel partján.
Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben

Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben 

Újabb eset borzolja a kedélyeket Olaszországban a múzeumokban viselkedni nem tudó turisták miatt.
Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba

Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba 

Egyre népszerűbb a coolcationing.
Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.