Kevesen kíváncsiak a Mona Lisára

Ez abból derült ki, hogy jelentősen visszaesett a párizsi Louvre látogatottsága.

Külföldi érdeklődők hiányában jelentősen visszaesett nyáron a világ egyik leglátogatottabb múzeumának, a párizsi Louvre-nak a látogatottsága, miután a koronavírus-járvány miatt a nem európai turisták előtt zárva vannak a francia határok : júliusban a tavalyi évhez képest 75, augusztusban pedig 60 százalékkal csökkent a látogatók száma, mondták el a múzeum képviselői.

 Az augusztus végig előzetesen megvásárolt jegyeket is beleszámítva, az igazgatóság adatai szerint 550 ezren keresték fel júliusban és augusztusban a Louvre-t, akiknek csaknem nyolcvan százaléka francia. Az elmúlt években a múzeum látogatóinak alig 20-25 százaléka volt francia.
A látogatottság egyébként megfelel a július 6-i újranyitáskor előirányzott célszámoknak, a múzeum ugyanis előre számolt azzal, hogy jelentősen vissza fog esni az internetes jegyeladás a nem európai külföldi turisták elmaradása miatt. A megelőző években az amerikaiak és a kínaiak érkeztek a legnagyobb számban nyaranta a Louvre-ba, idén a szomszédos európai országok turistái, a németek, a hollandok és a belgák adták a külföldi látogatók jelentős részét.     
Miközben az elsősorban a jegybevételből gazdálkodó múzeum pénzügyi helyzete aggasztóvá vált, a látogatók számára soha annyira nem volt ideális a Louvre gyűjteményeinek megtekintése, mint jelenleg, amikor is nem kell a szokásos tömegtől és lökdösődéstől tartani a festmények előtt.

 

 

Forrás: MTI


Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok

Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok 

Ígéretesen alakul az idei turisztikai év Ausztriában, a nyári statisztika is ezt támasztja alá.
Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról

Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról 

Módosítás történt Kongó Demokratikus Köztársaság utazásra nem javasolt területeiben, Algéria is új biztonsági kategóriába került át.
Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla

Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla 

Már külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az idehaza megköthető utasbiztosítás.
Az Uber szintet lépett Horvátországban

Az Uber szintet lépett Horvátországban 

Múlt héttől új szolgáltatás érhető el Zágrábban, amely lehetővé teszi az Uber-felhasználók számára, hogy kedvencükkel utazhassanak.
Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál

Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál 

2024 nyarán Törökország volt a legnépszerűbb úti cél, a távoli célállomások között Dubai és a Maldív-szigetek voltak az élen.
A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak

A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak 

A két név ugyanazt a várost takarja: Opatija korábban Abbáziaként volt ismert. Opatija Horvátország vezető turisztikai desztinációja.
Növekedésben a Mount Everest

Növekedésben a Mount Everest 

A folyóerózió felfelé tolta a hegyet, és az elmúlt 89 000 év során további 15-50 méterrel növelte a magasságát.
Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt

Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt 

A határok tisztázása mindkét ország számára segít meghatározni, mely természeti területek fenntartásáért felelősek.
Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport

Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport 

Az alsó-ausztriai szálláshelyekkel együtt a cégcsoport kínálata 22 hazai és 12 határon túli szállodára, valamint rendezvényhelyszínre bővült.
Új Hampton by Hilton ház Erdélyben

Új Hampton by Hilton ház Erdélyben 

A kolozsvári cég már tavaly bejelentette az együttműködést a nemzetközi szállodalánccal, ám az eredetileg 2025-re bejelentett beruházás egy évvel később készül el.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.