Kiürül Santorini szigete, a turisták után most már a helyi lakosok is menekülnek

Az elmúlt két napban több mint 300 földrengést mértek a térségben, és egyes szakértők szerint a rengések hetekig is folytatódhatnak. A hatóságok bezárták az iskolákat, és figyelmeztettek, hogy mindenki kerülje a nagyobb beltéri összejöveteleket, ugyanakkor Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök nyugalomra intette a lakosságot, áll a BBC legfrissebb beszámolójában.

Több ezer lakos menekül Santoriniról, miután az elmúlt 48 órában több száz földrengést regisztráltak a görög sziget közelében, áll a legújabb híradásban.

Bár Santorini népszerű turisztikai célpont, a távozók többsége most főként helyi lakos, mivel február nem tartozik a főszezon időszakába, és azok, akik turistaként érkeztek – már hétvégén elhagyták a szigetet.

Kedd délelőttre több tucat rengést regisztráltak az Égei-tenger térségében, Santorinitől északkeletre, köztük egy erősebb, 5-ös magnitúdójú földrengést is. A több napja tartó folyamatos szeizmikus aktivitás miatt néhány lakos az autójában alszik, mert attól tartanak, hogy otthonaik falai vagy mennyezete beomolhat.

Mint a BBC beszámolójából kiderül, kedd hajnalban emberek százai sorakoztak a kikötőben, hogy felszálljanak a szárazföldre tartó kompra.

A híres kék kupolák árnyékában most menekül mindenki, amerre lát
A híres kék kupolák árnyékában most menekül mindenki, amerre lát
Fotó: Depositphotos

„Minden zárva van. Senki sem dolgozik. Az egész sziget kiürült” – mondta egy 18 éves helyi lakos a Reuters hírügynökségnek, mielőtt felszállt a hajóra.

A helyi média szerint vasárnap óta körülbelül 6 ezer ember hagyta el a szigetet komppal, az Aegean Airlines adatai szerint hétfőn és kedden további 2 500–2 700 utas repült Santoriniról Athénba. A légitársaság kilenc rendkívüli járatot iktatott be a Klímaválság és Polgári Védelem Minisztériumának kérésére.

Az elmúlt napokban becslések szerint mintegy 9 ezer ember hagyta el Santorinit, amelynek lakossága mindössze 15 500 fő. Bár a sziget évente turisták millióit vonzza, ebben az időszakban minimális a foglalások száma, így az evakuáltak többségét helyi lakosok és dolgozók teszik ki.

Santorini polgármestere, Nikosz Zorzosz szerint a sziget fel van készülve az esetlegesen „hosszú hetekig tartó” szeizmikus aktivitásra. Elmondta, hogy tervek vannak érvényben menedékhelyek kialakítására és élelmiszer-ellátás biztosítására arra az esetre, ha nagyobb rengések következnének be.

Micotákisz görög miniszterelnök hétfőn azt mondta, Görögország egy „nagyon intenzív geológiai jelenség” kezelésén dolgozik.

A szeizmológusok a közelmúlt rengéseit kisebb erősségűnek tekintik, de megelőző intézkedéseket vezettek be arra az esetre, ha erősebb földrengés történne. A sürgősségi szolgálatok arra figyelmeztették a lakosokat, hogy hagyják el Ammoudi, Armeni és Fira régi kikötőjének területeit a földcsuszamlások veszélye miatt.

A legerősebb rengések többsége az apró Anydrosz-sziget környékéről ered, amely Santorinitől északkeletre található. Mivel a szeizmikus aktivitás továbbra is intenzív a térségben, a tudósok nemcsak Santorini, hanem Amorgosz, Anafi és Iosz szigetei miatt is fokozott figyelemmel kísérik az eseményeket.

Egy esetleges nagyobb földrengés esetén a legnagyobb problémát az épületek szerkezeti ellenállása jelentené, különösen Santorinin, a talajszerkezet sajátosságai miatt, áll a tudósításban.

 

 


Klimt Csókjától II. Ramszeszig

Klimt Csókjától II. Ramszeszig 

A Bordeaux-i Bassins de Lumières-ben a medencék fölötti sétányokon járva úgy érezhetjük, mintha részei lennénk a vízben tükröződő műalkotásoknak.
Tizenegy új úti cél a Proko Travel idei kínálatában

Tizenegy új úti cél a Proko Travel idei kínálatában 

Az idén új arculattal, friss tartalommal megjelent 2025-ös katalógusuk nemcsak az úti célokat mutatja be, hanem a vállalat történetét is elmeséli.
Helsinkiben ukulele, Cipruson vízipipa – a legfurcsább rendelések, amelyeket házhoz szállítottak

Helsinkiben ukulele, Cipruson vízipipa – a legfurcsább rendelések, amelyeket házhoz szállítottak 

Budapesten egy autómosás, Tallinban éjszakai fáklyás hajótúra is vásárolható egyetlen kattintással.
 Marokkó, ahol a mesés középkori városok között TGV gyorsvonattal utazhat

Marokkó, ahol a mesés középkori városok között TGV gyorsvonattal utazhat 

Az ország északi része különösen sok lehetőséget rejt, melyet már gyorsvonattal el felfedezhetünk.
Kutyaszánok és óriás hóember a Magas-Tátrában

Kutyaszánok és óriás hóember a Magas-Tátrában 

Változatos hétvége várja a gyermekes családokat a Magas-Tátrában. 
A világ legmagányosabb világítótornya egy szikla tetején áll

A világ legmagányosabb világítótornya egy szikla tetején áll 

Tökéletes példa, hogy az ember milyen hatalmas akadályokat képes leküzdeni.
Ma is teljesítik feladatukat a világ legősibb hírvivői

Ma is teljesítik feladatukat a világ legősibb hírvivői 

Bár a postagalambok használata hírküldésre jelentősen visszaszorult a modern kommunikációs technológiák elterjedésével, azonban ma is vannak országok és helyzetek, amikor alkalmazzák őket.
Jó évet zárt a török turisztikai ágazat

Jó évet zárt a török turisztikai ágazat 

Rekordévet zárt Törökország 2024-ben: 62,2 millió látogató, 61,1 milliárd dolláros bevétel.
Megnyílt Firenzében a Mediciek titkos átjárója – VIDEÓ

Megnyílt Firenzében a Mediciek titkos átjárója – VIDEÓ 

A titkos átjáró eredetileg az arisztokrácia tagjai számára készült, hogy a hétköznapi polgároktól külön, de legfőképpen észrevétlenül közlekedhessenek a városban.
Íme a japán kávézó, amely nem tűri a halogatást

Íme a japán kávézó, amely nem tűri a halogatást 

Van egy különleges kávézó Tokióban, amelyet azoknak dedikáltak, akik nem szeretik halogatni az elintéznivalókat és a feladatokat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.