Koktélködben sétálhatunk London vásárcsarnokában

Egy brit vállalkozás ötlete szerint akár be is lélegezhetjük az éppen megkívánt szeszmennyiséget. 

Mint arról a honlapjuk is beszámol, a Bompas & Parr nevű, ételművészettel foglalkozó csapat Alcoholic Architecture néven készül ideiglenes vállalkozást nyitni a londoni Városi Piacon (Borough Market). Kezdeményezésük lényege, hogy a vendégek belélegezhető koktélködön fognak keresztülsétálni, amely módfelett magával ragadó alkoholos élményt biztosít majd a számukra.


A felhő finom szeszes italokból, valamint a koktélok nem alkoholos összetevőiből fog állni, és nagy teljesítményű párásítók révén árasztja majd el a levegőt. Az alkohol főleg a tüdőn keresztül fogja „felpezsdíteni” a látogatók vérkeringését – éppen ezért a cég honlapja „felelősségteljes lélegzésre” inti a betévedő vendégeket.

A vállalkozás az Egyesült Királyság egyik legrégebbi, gótikus katedrálisa mellet fog helyet kapni, aminek folytán az itallapot szerzetesek által készített tömény italok és sörök lesznek hívatottak gazdagítani.

Az Alcoholic Architecture július 30-án nyitja meg a kapuit, és 2016 elejéig tartja meg őket ebben az állapotukban.

A létesítmény egyszerre 50 látogatót lesz képes befogadni – feltéve, hogy a vendégek a 18. életévüket addigra már betöltötték.

Fordítás/szerkesztés: Zamaróczy Ádám

Forrás: Élelmiszer Online/The Daily Meal


Új nyaralási trend a fiatalok körében

Új nyaralási trend a fiatalok körében 

Egy friss felmérés szerint tízből négy magyar fiatal kifejezetten a lelassulást keresi idén nyáron.
Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek

Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek 

A spanyol falvak nagyon más képet nyújtanak, mint a hazaiak. Ez különösen szembetűnő, ha gyalog közlekedik az ember.
Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke

Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke 

A Kassai régió az elmúlt években dinamikusan fejlődő, élményekben gazdag úti céllá vált.
Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány

Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány 

Újdonságokkal indul az idei nyári főszezon.
Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk

Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk 

Lenyűgöző hegyek között elűzött népek nyomában.
Ezért emelkednek az árak Horvátországban

Ezért emelkednek az árak Horvátországban 

A horvát gazdasági miniszter szerint a turizmus miatt nőnek az árak Horvátországban.
Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán

Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán 

Az Euronews ellátogatott Türkisztánba, az ázsiai muszlimok szent városába.
Mesés kastélyok a világ minden tájáról

Mesés kastélyok a világ minden tájáról 

Íme, néhány a világ legszebb kastélyai közül.
Kisebb földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát

Kisebb földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát 

A horvát szeizmológiai intézet tájékoztatása szerint kisebb, 3,2-es erősségű földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát kedden reggel.
Megéri körültekintően tervezni a nyaralást, nő a digitális pénztárcák jelentősége

Megéri körültekintően tervezni a nyaralást, nő a digitális pénztárcák jelentősége 

Hamis utazási irodák, gyanúsan alacsony árak, vagy éppenséggel túlárazott szolgáltatások szerepelnek a kockázatnövelő listán.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.