Közel a Fehér Házhoz – washingtoni látogatás

Donald Trump elnöki beiktatásának apropóján laptársunk, a szintén a Klasszis Média által kiadott Privátbankár Világjáró rovata ezúttal washingtoni utazásra invitálta olvasóit.
 

A cikkből kiderül, a körkupola alatti terem, amelyben január 20-án Donald Trump másodjára az Egyesült Államok elnöke lett, a látogatás idején éppen egy megdicsőült szoborlerakat volt, ugyanis a körkupola alatti terem állandó lakói, az elnöki szobrok mellett, az amerikai történelem nagyobb alakjait ábrázolóalkotások is itt vendégeskedtek valamilyen okból, takarosan felsorakoztatva.

Ha az elnök éppen nincs otthon, egészen közel merészkedhetnek a turisták a Fehér Ház kerítéséhez
Ha az elnök éppen nincs otthon, egészen közel merészkedhetnek a turisták a Fehér Ház kerítéséhez
Fotó: Klasszis Média/Kollár Dóra

Amikor laptársunk munkatársa először Washingtonba érkezett, éppen július 4. volt, úgyhogy az egész város izgalommal nyüzsgött a Függetlenség Napjára történő készülődés miatt, a Constitutional Avenue mentén már reggel óta várakoztak a csillagos-amerikás ruhákba és/vagy MAGA-sapkákba (’Make America Great Again’ – Donald Trump 2016-os kampányszlogenje) öltözött rajongók, kempingszékekkel felszerelkezve, hiszen a júliusi melegben még így is kellemes élvezni a felvonulást. A parádén együtt vonultak a washingtoni iskolák diákjai
érkeztek, és a különböző kisebbségi csoportok képviselői is, a filippínó táncoslányok jól megfértek a dél-amerikai zenészekkel.

A Biden-érában tett következő út során Joe Biden éppen máshol tartózkodott, így egészen közelről lehetett megnézni a Fehér Házat – a megközelíthetőbb oldalon közvetlenül a kerítésig engedték a turistákat. 
További részletek laptársunk, a Privátbankár cikkében.


Hamarosan turisztikai vásár Pozsonyban

Hamarosan turisztikai vásár Pozsonyban 

Január vége az utazási élmények jegyében zajlanak.
Ha idén Rómába készül, érdemes erről tudnia!

Ha idén Rómába készül, érdemes erről tudnia! 

Ugyanis a következő napokon 2025-ben minden múzeum belépőjegy váltása nélkül látogatható.
Nizzának elege van a turistahajókból

Nizzának elege van a turistahajókból 

Egyre nagyobb problémát jelent a Nizzába érkező turistahajók utasai által okozott szennyezés valamint a túlturizmus által okozott infrastruktúra-terhelés.
Új vezető a máltai kongresszusi iroda élén

Új vezető a máltai kongresszusi iroda élén 

A VisitMalta Incentives & Meeting új igazgatója Alaine Ciantar.
Ezért nem merészkedik senki Chile partjainál a vízbe

Ezért nem merészkedik senki Chile partjainál a vízbe 

Chile partvonala hosszabb, mint Európa teljes partvonalának hossza, meglepő módon mégsem tartozik a népszerű tengerparti üdülőhelyek közé. Vajon mi lehet ennek az oka?
Namíbia turisztikai ajánlatai Közép-Európának

Namíbia turisztikai ajánlatai Közép-Európának  

A Gondwana Collection Namíbia most remek lehetőséget kínál, hogy felfedezzék a végtelen horizontú ország szépségeit.
Lovak, fenyőméztetű, hasra esés és egy új szerelem – élmények Salzkammergutban

Lovak, fenyőméztetű, hasra esés és egy új szerelem – élmények Salzkammergutban 

Kipróbáltuk, belehúztunk és imádtuk a téli sportokat!
Titanic-kiállítás Londonban

Titanic-kiállítás Londonban 

Január közepétől már kaphatók a jegyek, hogy igazán különleges módon éljük át a Titanic történetét. 
Egyedülálló szoborcsoport a tenger mélyén – videóval

Egyedülálló szoborcsoport a tenger mélyén – videóval 

A múzeum szobrai egyfajta öko-betonból készültek, és körülbelül 4-10 méter mélyen helyezkednek el, így kezdő búvárok és sznorkelezők számára is elérhetőek.
UN Tourism: a nemzetközi turizmus visszaállt a koronavírus-járvány előtti szintre

UN Tourism: a nemzetközi turizmus visszaállt a koronavírus-járvány előtti szintre 

A tájékoztatás szerint 2024-ben 11 százalékkal, 140 millióval többen utaztak, mint egy évvel korábban, elérve ezzel a világjárvány előtti 2019-es év eredményének 99 százalékát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.