Láva tört fel a Taal tűzhányóból a Fülöp-szigeteken

Vörösen izzó láva tört fel a Taal vulkánból hétfőn, miután a szunnyadó tűzhányó vasárnap váratlanul felébredt, gőzt, hamut és füstöt lövellt a magasba.

A Taal Manilától 60 kilométerre délre található vulkán, a Fülöp-szigeteki Vulkanológiai és Szeizmológiai Szolgálat szakemberei a vulkánt az 5 kategóriás vészjelzés 4. fokozatára minősítették a vasárnap kezdődött kitörésével. 

A Taal földrengésmérő műszerei 2019. tavaszától kezdődően kissé emelkedett aktivitást jeleztek már, emellett kis mértékben nőtt a vulkánból kibocsátott szén-dioxid mennyisége, és a talajszint is emelkedni kezdett. Ezek a jelek azt mutatták, hogy a Taal ébredezik, így a szakembereket és a hatóságokat nem érte teljesen váratlanul a kitörés.

A január 12-én kezdődött kitörésben eleinte nem volt friss vulkáni anyag. A tűzhányó már első robbanások során igen látványos kitörési felhőt produkált, amelyben az este beálltával ijesztő szépségű villámok is cikáztak.

Később kisebb lávaszökőkutakat is megpillantottak, valamint számos, a mélyben áramló magma mozgásához köthető földrengés is kipattant a vulkán alatt.

Bár a kitörés jelenlegi erőssége még nem veszélyeztet senkit, ez a vulkán képes a mostaninál jóval nagyobb robbanásokra is. A vulkán korábbi kitörései során számos halálos áldozattal járók is voltak.


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.