Lezárták a Machu Picchut a perui zavargások miatt

Bezárta az inka romvárost a perui kulturális minisztérium az országban folyó politikai tiltakozások miatt. Több száz turista ott rekedt a fővárosban, akik egyelőre nem tudják, várjanak, míg csökken a feszültség, vagy utazzanak haza.

 A vasúti közlekedés – az egyetlen mód a turisztikai látványosság eléréséhez a gyalogláson kívül – több napja szünetel, a pályát ugyanis tüntetők megrongálták, az üzemeltető szerint felszedték a síneket. A romváros lábánál, Aguas Calientesben legalább négyszáz turista rekedt, közöttük háromszáz külföldi, ír a helyzetről a 24.hu portál.

 

Decemberben a Machu Picchu környékén rekedt turistákat - akkor mintegy ezren voltak épp a Machu Picchunál - különvonattal menekítették ki, a rendvédelmi erők és vasutasok közreműködésével. A perui zavargások Pedro Castillo elnök december 7-i lemondatása és őrizetbe vétele után robbantak ki.

Limában, ahová megérkeztek az andoki szegény régióból jött tüntetők, szombaton továbbra is feszült volt a helyzet. A rendvédelmi erők páncélozott járművel törték be a San Marcos egyetem kapuját, hogy kiűzzék onnan a napok óta az épületben éjszakázó, vidékről érkezett tüntetőket., közben mintegy kétszáz embert előállított a rendőrség.

Forrás: 24.hu


Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.