Marija, Málta chatbotja

A VisitMalta a napokban mutatta be Marijat, az első virtuális máltai polgárt, a Turisztikai és Fogyasztóvédelmi Minisztérium által szervezett „2030-as digitális turisztikai tervekről" szóló konferencián.

Marija egy interaktív, mesterséges intelligencia által vezérelt virtuális lény, amely készen áll arra, hogy segítsen minden turistának, aki többet szeretne megtudni Málta gazdag történelméről és mindenről, ami a máltai szigeteken történik. Még csak egy hónapos, de tudásbázis idővel bővülni fog, és egyre jobban megismeri és megérti Máltát. Marija mobilalkalmazáson is elérhető lesz, több nyelven is, hogy bármely helyszínen megkönnyítse a látogatók tájékozódását. Ennek a technológiának köszönhetően Marija képes lesz valós időben kommunikálni és válaszolni minden kérdésre, és képes lesz egy-két viccet is elsütni.



A VisitMalta a Reimagne A.I.-vel együttműködve több száz 2D mesterséges intelligencia által generált modellt hozott létre, amelyeket végül egyetlen képre szűkítettek. Ezt a képet aztán 3D-ben keltették életre, hogy Marija egy tipikus máltai nőnek tűnjön, akinek jellegzetességei és vonásai a mediterrán szigethez kapcsolódnak. A nyelv is döntő szerepet játszott a fejlesztési folyamatban. A máltai szavak kiejtésének és a szókincs sajátosságainak figyelembevételére egy speciális lexikonrendszert építettek ki, ami megfelel egy tipikus máltai beszédstílusnak.



„Marija egy célirányos és interaktív, mesterséges intelligencia által vezérelt virtuális lény, mely Máltát a következő generációk számára is attraktív, élményekben gazdag célponttá fogja tenni. Ő a tökéletes „elbeszélő", akin keresztül megismerhetjük Máltát és történetét, amellett, hogy értelmes módon kapcsolatba is léphetünk vele", mondta David Usher, a Reimagine AI elnöke.

Forrás: www.visitmalta.com


Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.
Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában

Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában 

Ezerhétszáz embert evakuáltak Petrából, belga turistákat holtan találtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.