A rendelkezésre álló tényszámok azt mutatják, hogy gazdasági fejlettségüket tekintve a keleti tartományok továbbra is számottevő elmaradásban vannak a nyugati tartományokkal szemben. Az egy lakosra jutó bruttó hazai termék folyó áron a nyugati tartományokban az 1991. évi 22,0 ezerről 2013-ra 35,4 ezer euróra, míg a keleti tartományokban 7,3 ezerről 23,6 ezer euróra emelkedett, azaz a keleti tartományok egy lakosra jutó gazdasági teljesítménye csaknem negyedszázad alatt a nyugatnémet átlag egyharmadáról annak kétharmadára (66,7 százalékára) emelkedett.

Az egy lakosra jutó GDP tartományok szerinti alakulását vizsgálva megfigyelhető, hogy az a két tartományi ranggal rendelkező város-államban, azaz Hamburgban és Brémában a legmagasabb (53,6, illetve 43,1 ezer euró), megelőzve Hessent (38,5 ezer euró), Bajorországot (38,4 ezer euró) és Baden-Württemberget (37,5 ezer euró). Az egykori Nyugat-Berlint is magában foglaló szövetségi főváros (30,6 ezer euró) mutatója a nyugati tartományok közül Alsó-Szászország (30,1 ezer euró) és Schleswig-Holstein (27,7 ezer euró) egy lakosra jutó GDP-jét is meghaladja; azonban a „tisztán keleti tartományok sorában” a 24,2 ezer eurós egy lakosra jutó GDP-vel rendelkező, s ezzel a legkedvezőbb helyzetben lévő Szászország sem éri el a nyugati tartományok sorában legalacsonyabb mutatóval rendelkező Schleswig-Holstein mutatóját.

A termelékenység tekintetében a keleti tartományoknak a nyugati tartományokhoz viszonyított teljesítménye az 1991. évi 45,4 százalékról 2013-ra 79,2 százalékra emelkedett, ugyanakkor a keleti tartományok munkavállalóinak átlagkeresete – a kilencvenes évek elejének 58,2 százalékos mutatójával szemben – ma a nyugati tartományok átlag-keresetének 82,8 százaléka.

A munkanélküliségi ráta az újraegyesülés óta a keleti tartományokban 2005-ben volt a legmagasabb, (18,7 százalék volt, az akkor ugyancsak negatív rekordnak számító 9,9 százalékos nyugatnémet mutatóval szemben); ami 2014 augusztusára a keleti tartományokban 9,7, a nyugatiakban 6,0 százalékra mérséklődött.

A foglalkoztatási helyzet változásának értékelésénél nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a keleti tartományok lélekszáma 1991 és 2013 között 13 százalékkal mérséklődött, miközben a nyugati tartományoké – egyebek között a keleti tartományokból történő beáramlás következtében - ugyanezen időszak alatt 6 százalékkal emelkedett.

Van még mit tenni

Iris Gleicke (SPD), a szövetségi gazdasági és energetikai minisztérium parlamenti államtitkára, a szövetségi kormány keleti tartományok felzárkóztatásáért felelős megbízottja elismerte, hogy az egykori NDK-nak a nyugatnémet színvonalhoz történő felzárkózása lelassult, de vannak olyan vélemények is, hogy ez a folyamat teljesen megtört.

A jelenség okát az államtitkár többek között abban látja, hogy nagyvállalatok továbbra sem alakultak a keleti tartományokban, húzóhatást gyakorolva az ottani kis- és középvállalatok gyorsabb ütemű fejlődésére. Öt év múlva, 2019-ben kifut az újraegyesülés után a keleti tartományok felzárkóztatását szolgáló szolidaritási alap intézménye, de nyilvánvaló, hogy továbbra is szükség lesz a gyöngén fejlett térségek felzárkózásának támogatására mind Kelet-, mind Nyugat-Németországban.

A müncheni Ifo gazdaságkutató intézet szerint „A Kelet és a Nyugat közötti különbség évek óta gyakorlatilag állandó, a nyugati színvonalhoz való felzárkózásnak nincs nyoma… 1995-től 2013-ig az ex-NDK gazdasága 20, az egykori szövetségi köztársaságé ezzel szemben 27 százalékkal növekedett.” Félő, hogy Kelet-Németország jelentős része a jövőben is a gyöngén fejlett térségek közé fog tartozni.

A magyar gazdaság kelet-németországi kapcsolatrendszere szempontjából is figyelemre méltó, hogy csaknem valamennyi keleti tartományban meghatároztak egy-két olyan ágazatot, melyek súlypontot képeznek az adott tartomány gazdaságfejlesztési célkitűzések meghatározásában és végrehajtásában. Ezek a keleti tartományokhoz fűződő kapcsolatainkban meghatározó szerepet betöltő Szászország esetében a mikroelektronikai és a logisztika, Türingia esetében a közútijármű-gyártás, (bár ez az ágazat Szászország esetében is rendkívüli jelentőségű), Szász-Anhalt esetében a vegyipar, míg Berlin esetében az orvostechnika.