Horvátország továbbra is első számú úti cél

Hatalmas fölénnyel nyerte Horvátország a nyarat a külföldre utazó magyarok körében, akik zömmel Európán belül maradtak - derül ki az egyik vezető biztosításközvetítő utasbiztosítást kötők adatai alapján készült összesítéséből. Szemmel láthatóan több a repülős utasbiztosítás, amelyet rendszerint csak az indulás előtt néhány nappal kötnek meg.

 

A horvát tengerpart volt a legnépszerűbb külföldi úti cél a magyarok körében idén nyáron is, még mindig utcahosszal előzte meg a csak egy kicsit közelítő üldözőket. A Bank360.hu oldalán keresztül utasbiztosítást kötő utazók 29 százaléka déli szomszédunkhoz indult, szinte kivétel nélkül tengerparti nyaralásra. A dobogóra még Olaszország és Görögország fért fel, előbbit az utazók 15 százaléka, utóbbit a 10 százaléka választotta. Ez alapján a 2023-as nyári hónapokhoz képest arányaiban azért többen látogattak el Olaszországba és Görögországba, míg Horvátország iránt minimálisan csökkent az érdeklődés. 

A nyár tengerparti bajnokait a negyedik helyen Ausztria követi, és csaknem ugyanennyien választották Spanyolországot is. A legnépszerűbb Európán kívüli ország Egyiptom volt.

2023-as nyári hónapokhoz képest arányaiban azért többen látogattak el Olaszországba és Görögországba
2023-as nyári hónapokhoz képest arányaiban azért többen látogattak el Olaszországba és Görögországba
Fotó: depostiphotos

 

A kánikulában a kétharmad tengerpartra vágyott 

Az utazók kétharmada (66 százalék) tengerparti nyaralásra kötött biztosítást. A városnézést 26 százalék választotta programként, a fennmaradó 8 százalék pedig megoszlott az üzleti útra induló és az extrém sportolók között. 

A nyári hónapokban az utazók fele jutott el autóval a nyaralásra, ami az előző évhez képest 5 százalékos csökkenést jelent, ezzel szemben hét százalékkal emelkedett a repülős utasbiztosítást kötők száma, vagyis jelentősen többen döntöttek a repülés mellett. Egyéb közlekedési eszközzel, például vonattal vagy busszal 10 százalék, motorral pedig 2 százalék vágott neki az útnak.

Úticél országok 2024 nyarán
Úticél országok 2024 nyarán
Fotó: Bank 360

Akár 150 ezer forintot is megért a biztonság

A legdrágább biztosításért több mint 150 ezer forintot fizettek bő egy hónapos tengerentúli városnéző útra. Az Amerikai Egyesült Államokba számos százezer forint feletti szerződés jött létre, ezek több hetes vagy hónapos, fele-fele arányban üzleti vagy városnézős utazások.

A legolcsóbb biztosításokat mindössze néhány száz forintért egynapos ausztriai utakra igényelték buszos vagy vonatos közlekedéssel. Az utasbiztosítások átlagos díja 11 792 forint, az egy főre eső napidíj pedig 746 forint volt.

A legtöbb utasbiztosítást egy vagy két főre kötötték meg az utazók: 35 százaléknak a kötvénye két főre szólt, 28 százalék viszont egyedüli utasként szerződött. Három vagy négy főre összesen az utasbiztosítások 30 százaléka szólt. 

 A legtöbb biztosítást több mint egy hétre, nyolc napra kötötték meg, ez minden ötödik kötvényre igaz volt június és augusztus között. Ennél rövidebb, ötnapos időszakra az utazók 15 százaléka szerződött. Egy-két napos utazásokra az elmúlt három hónapban mindössze 6 százalék kötött biztosítást. Az utazók 51 százaléka legalább hét napos utazásra szerződött, egy utazás átlagos hossza 7,1 nap volt. 

Az utolsó napokra hagyjuk a biztosítást

 A biztosítás megkötése és az elutazás időpontja között átlagosan 4,3 nap telt el a nyári hónapokban, vagyis a többség az utolsó napokra hagyta ezt a feladatot. Egy nappal az utazás előtt az utazók 34 százaléka intézte el a szerződést, 19 százalékuk pedig az utazás előtt közvetlenül, már az indulás napján. Összességében háromból két biztosítást legfeljebb két nappal az elutazás előtt kötöttek meg az utazók a Bank360.hu oldalán.


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.