Meg lehet akadályozni, hogy a műanyag eljusson az óceánig?

A rotterdami kikötőben mutatta be új fejlesztését Boyan Slat, csendes-óceáni szemétgyűjtő rendszer, az Ocean Cleanup projekt alapítója szombaton, írja az MTI.  A 25 éves holland feltaláló The Interceptor nevű találmánya a vízen haladva kotorja ki a műanyagszemetet a folyókból.

A napenergiával működő hajó a folyókon naponta 50 ezer kilogramm műanyaghulladékot képes összegyűjteni íves alakú felfogó berendezésével még az előtt, hogy azok a tengerekbe és óceánokba ömlenének. Boyan Slat szerint megfelelő feltételek mellett teljesítménye akár kétszeresére növelhető. Nagyjából ezer folyó felelős az óceánokat érintő műanyagszennyezés csaknem 80 százalékáért, ezért az a szándéka, hogy a következő öt évben valamennyi ilyen folyón megkezdjék a hulladék eltávolítását. El kell zárni a csapot, ami azt jelenti, hogy meg kell akadályozni, hogy a műanyag eljusson az óceánig– mondta.

Három ilyen folyami hulladékgyűjtő hajót vetettek már be Indonéziában, Malajziában és Vietnamban, a negyediket a Dominikai Köztársaságban fogják használni. A hajók elkészítése mintegy 700 ezer dollárra rúgott, de a költségek csökkenni fognak, ahogyan egyre többet készítenek belőlük. A rotterdami bemutatón egy malajziai képviselő elmondta: másfél hónapja működik egy hajó az egyik folyón, és nagyon jó szolgálatot tesz.

Forrás: MTI

Forrás: Index


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.