Meglódult a szlovákiai turizmus

Szlovákiába az év elejétől május végéig 1,8 millió turista érkezett. Ez 21 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A hazai turisták száma 1,1 millió (+20,3%), míg a külföldiek száma 690 ezer (+21,6%) - olvasható az Újszó oldalán. A vendégéjszakák száma megközelíti az ötmilliót, ami 18,9 százalékos növekedést jelent.

A legtöbb turista Csehországból érkezett, a második helyen a lengyelek vannak, a harmadik legtöbb turista Németországból érkezett, a negyedik helyen a Magyarországról érkezett turisták vannak, itt tapasztalható az egyik legnagyobb növekedés is, csaknem 40 százalékkal jöttek többen, mint egy évvel korábban.


 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.
Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre

Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre 

A bledi várnál szerdán súlyosan megsérült magyar kisfiút hosszú ideig nem találták a mentők.
A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban

A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban  

Maga alá temetve embereket.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.