Megnyílik a turisták előtt az ókori Róma legrégebbi börtöne

Egy évig tartó helyreállítás után július 21-től ismét megnyitják a látogatók előtt a Capitolium-dombnál levő ókori börtönt, az ókori Róma legrégebbi börtönét, ahol a hagyomány szerint egykor Péter apostol is raboskodott.

A latinul Carcer Tullianum nevű börtön restaurálása 900 ezer euróba (283 millió forintba) került. A létesítmény Róma és talán a világ egyik legrégebbi börtönének számít, amelyet a Capitolium-domb déli lábánál, a később épített Forum Romanum szomszédságában vájtak barlangszerűen a kövekbe. A restaurálás során végzett régészeti ásatásból kiderült, hogy a barlang első, mélyebb részét a Krisztus előtti 8. és 7. század között az akkori királyok uralta Róma óriás kőtömbökből emelt városfalába vájták. A második szintet később építették rá. A ma már teljesen földalatti építmény a Krisztus előtti 6. század óta börtönként működött.

A restaurálás során felszínre kerültek márványtöredékek, tárgyak, három csontváz - egy nő, egy férfi és egy kislány csontjai -, valamint egy megkövült citromot, amelyet az 1. századra datálnak és amely a Földközi-tenger térségében eddig a legrégebbi citromleletnek számít.

A leletek a börtönben kialakított múzeumrészben láthatóak. A látogatók táblagép segítségével újraélhetik a börtön tragikus történetét.

A börtön foglyai között tartják számon az 1. században Rómában elfogott Szent Pétert, aki Nero császárnak a mostani Szent Péter-bazilika mellett álló cirkuszában halt mártírhalált. A börtön falain talált ókeresztény feliratok szerint két börtönőr is áttért a keresztény hitre, majd ezért ugyanitt bebörtönözték őket, és a börtönben keresztelkedtek meg.

A börtönre az 5. században a Szent Péternek és Szent Pálnak szentelt templomot építették rá.

Forrás: MTI


Elsüllyedt Hurghada partjainál egy turistákat szállító tengeralattjáró

Elsüllyedt Hurghada partjainál egy turistákat szállító tengeralattjáró 

Egyiptomban történt a baleset, hatan meghaltak a jelentések szerint.
Szlovák-magyar határátkelők lezárása

Szlovák-magyar határátkelők lezárása 

Szlovákia ideiglenesen lezárja a kisebb határátkelőket Magyarország felé.
Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel

Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel 

Ilyen még nem volt, pedig zseniális ötlet: üzleti találkozó a síneken!
Thaiföld szigorít a vízummentességen

Thaiföld szigorít a vízummentességen 

Egyre több külföldi végez illegális munkát vagy üzleti tevékenységet turistaként bejelentkezve.
Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar

Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar 

Egy friss kutatás szerint a világ legelismertebb turistalátványosságai közül több is messze elmarad a látogatók elvárásaitól.
Illegális turisztikai apartmanok Madridban

Illegális turisztikai apartmanok Madridban 

A szaktárca vizsgálata szerint a különböző online platformokon 16 335 apartmant hirdetnek turisztikai céllal, de csak 1131 rendelkezik engedéllyel.
Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában?

Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában? 

A Visit Maldives beszállt a az elitfutball világába.
Napi látogatói limit Comino szigetén

Napi látogatói limit Comino szigetén 

Málta apró szigete, Comino már jó ideje a túlturizmus áldozata. A hatóságok most lépnek az ügyben.
A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást

A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást 

2007-ben a Wakayama Vasúttársaság vezetői úgy döntöttek, hogy egy macskát neveznek ki a Kishi állomás segédállomásfőnökévé, amely zseniális üzleti húzásnak bizonyult.
Életre szóló kaland Új-Zélandon

Életre szóló kaland Új-Zélandon 

A pályázatok benyújtására idén áprilisban nyílik ismét lehetőség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.