Melyik a jó választás? –10 °C-ban fagyoskodni vagy +16 °C-ban napfürdőzni?

Minderről a VisitMalta és a RateHawk közös rendezvényén, a kinti mínuszokkal kísért budapesti rendezvényén esett szó, a Vision Hotel Budapest különtermében, ahol a Máltai Idegenforgalmi Hivatal (VisitMalta) magyarországi képviselete mutatta be ez évi kínálatát a hazai kiutaztató szakmának. Ezt megelőzően pedig egy foglalási rendszerről is hallhattunk friss információkat február 19-én, az Utazás Kiállítás előnapján.


Fotó: Depositphotos

Utazási szakemberektől – az utazási szakmának

Egy olyan foglalási rendszert mutatott be röviden Kedves Marianna, a RateHawk magyarországi kereskedelmi csapatának tagja, amelyet azért, aki egy kicsit is jártas az utaztatás világában – ismeri, sőt, napi munkája során folyamatosan használja is. Ezért csak tőszavakban: 2013-ban alkották a rendszert, 2019-re datálódik világszintű megjelenése, ma már 3.300 alkalmazottal dolgoznak, 2 milliárd dollár feletti az éves bevételük, 80 ezer utazási iroda használja azt a rendszert, amit utazási szakemberek hoztak létre anno – a saját szakmájuk számára. 86 ezer partnerrel rendelkeznek világszerte, és szolgáltatásuk lényege, hogy

minden olyan kínálat és lehetőség, ami az utaztató szakmának fontos – egy helyen megtalálható náluk.

2,6 millió szálláshellyel és 400 légitársasággal állnak folyamatos üzleti kapcsolatban, csak Máltán mintegy 500 szálláshely foglalható a rendszerükben. Az új fejlesztések kapcsán pedig megtudtuk, nemzetközi vonatjegyek vásárlására, online autóbérlésre, gyors névmódosításra is van náluk lehetőség, arra pedig külön felhívta a figyelmet a szakértő, hogy mindenki kétfaktoros hitelesítéssel használja a rendszerüket, mert a kiberbiztonság ma már alapvető.

A máltai rendezvény szervező csapata
A máltai rendezvény szervező csapata
Fotó: Vágó Ágnes

A lengyel turisztikai piac átütő ereje

Mutatós számokat említett a máltai piacra hangolva a meghívott szakmai közönséget Jimmy Attard, a VisitMalta Kelet-európai régiójának vezetője. Többek közt elmondta,

az elmúlt évben több mint 3,5 millió turista érkezett a szigetországba – 19,5 százalékkal többen, mint 2023-ban. És mintegy 3,3 milliárd eurót költöttek náluk

– ez is jóval több, mint az azt megelőző évben (akkor 2,6 milliárd euró volt Málta turisztikai bevétele).

Jimmy Attard, régióvezető, VisitMalta
Jimmy Attard, régióvezető, VisitMalta
Fotó: Vágó Ágnes

A legnagyobb növekedést az általa képviselt Lengyelország produkálta, 58,3 százalékkal több lengyel turista látogatott Máltára 2024-ben, mint az azt megelőző évben. Azt is külön kiemelte a régióvezető, hogy a második legnagyobb turistaszám növekedést mi, a magyaok produkáltuk: közel 70 ezer honfitársunk látogatott el a szigetországra, 35,6 százalékkal többen, mint 2023-ban. Azt is hozzátette Jimmy Attard, a magyar sikerekhez nyilván hozzájárult az is, Budapestről a téli szezonban 6, míg a főszezonban 11 járatpár közlekedett Máltára.

Kis szigetcsoport – nagy szolgáltatói palettával

Málta idei újdonságait és a fő vonzerejét a turisták számára Hangya Edina, a Máltai Idegenforgalmi Hivatal/VisitMalta magyarországi képviseletvezetője mutatta be. Röviden vázolta kulturális, történelmi látnivalóit, UNESCO világörökségi helyszíneit, instára álomképeket kínáló természeti értékeit. A túrázás, az aktív sportok szerelmesei is megtalálják számításukat a szigetországban, és aki kevésbé aktív, szintén örülhet, hiszen 11 fehér zászlós strand van Máltán és a szorosan mellette található két apróbb szigeten. Bár, azért azt tudni kell, aki Máltára látogat, számoljon azzal, hogy itt alapvetően nem a homokos strand a jellemző, hanem mesés szépségű sziklás partszakaszok váltják egymást.

Hangya Edina, VisitMalta
Hangya Edina, VisitMalta
Fotó: Vágó Ágnes

Az aktív sportok egy másik ága, a búvárkodás szerelmesei is megtalálják a számításukat: a part közelében hajóroncsok sora várja, hogy lemerülve bárki szemügyre vegye azokat, sőt, mondta el a képviseletvezető, 

újabb és újabb látványosságok kerülnek víz alá – hiszen többször előfordult már, hogy maga máltai kormány süllyesztett el-egy-egy roncsot – a hozzájuk érkező búvárkodó turisták nagy örömére.

Esküvők, nászutas párok kedvelt úti célja is Málta, valamint a Johannita lovagrend mintegy 260 évig tartó jelen létének köszönhetően a hívők körében ismert zarándokhely: az év napjaival megegyező számban találhatók különböző meseszép templomok, kisebb kápolnák, szent helyek az apró szigetcsoporton el-elszórva, elérhető távolságban.

Popeye Village
Popeye Village
Fotó: Pixabay

A családi programhelyszínek közül kiemelkedik a Popeye Village (volt forgatási helyszín) és a Playmobil FunPark – ezzel kapcsolatban hallhattuk, hogy Máltán Playmobil gyár működik – így a gyerekek „első kézből” értesülhetnek és játszhatnak az ott készült legújabb játékokkal.

Több mint tizenöt 5 csillagos szálláshely található Máltán, és sorban épülnek nem csak új szállodák – jellemzően 4 és 5 csillagos kategóriásak, ismert brand-ek tagjaiként (elkezdtek például a szigeten egy Hard Rock Hotel kialakításába is) –, hanem a régebbi kisebb-nagyobb szálláshelyeket is folyamatosan felújítják, upgrade-elik.

6 db 1 Michelin-csillagos és 1 db 2 Michelin-csillagos étterem várja a vendégeket, valamint Málta híres még arról, hogy egész évben valamilyen fesztivál, tűzijáték program, festák helyszíne is egyben.

Málta, Valetta
Málta, Valetta
Fotó: Valetta.hu

A helyi nyelvtanulási lehetőségeket is kiemelte a képviseletvezető – ez szintén nagy vonzerő elsősorban a fiatalok körében – sokan érkeznek Máltára angol nyelvet tanulni, hiszen a szigetország kétnyelvű, a máltai nyelv mellett mindenki beszél angolul is, és az angol hatás eredményeként a KRESZ-ben ma is érvényes a jobbkéz szabály.

Gozóról is szó esett, arról a szomszédos szigetről, ahol inkább a táj szépsége és időtállósága a főszereplő, nem pedig az aktív pihenés és a pörgős rohanás.

A luxi-szegmensnél még ott a kihasználatlan rés

Kérdésünkre a VisitMalta hazai képviseletvezetője elmondta, alapvetően nem a nyári főszezonra, hanem az elő- és utószezoni időszakban várnak a világból – így Magyarországról is – még több turistát, és új területre is „lőnek”: ez a luxus-szegmens – ahonnan a felmérések alapján tudható, hogy egyre nagyobb az érdeklődés.

A magas elvárásokkal érkező turisták esetén szeretnék az ázsiai területekről és a tengerentúlról érkezők számát növelni – de ez persze akkor lehetséges, ha lesz majd közvetlen légi összeköttetés,

- tette hozzá a képviseletvezető.

 


Németország legyőzte a száj-és körömfájás járványt?

Németország legyőzte a száj-és körömfájás járványt? 

Németország nagy része hivatalosan is visszanyerte a ragadós száj- és körömfájástól (FMD) mentes státuszát.
Felújítottak három turistamágnes várat – az egyikben be is mutatják a munkálatok részleteit

Felújítottak három turistamágnes várat – az egyikben be is mutatják a munkálatok részleteit 

Somoskő, Fülek és Divény várainak felújításáról van szó.
Vadonatúj szerkezet védi Törökország ősi örökségét

Vadonatúj szerkezet védi Törökország ősi örökségét 

Tető védi ezentúl Törökország ősi neolitikus régészeti lelőhelyét.
Ha Nápolyba indulna, most inkább halassza el – épp a város evakuálását szervezik

Ha Nápolyba indulna, most inkább halassza el – épp a város evakuálását szervezik 

A nápolyiak és a a környékbeli lakosok még mindig félnek a csütörtök hajnali földrengés miatt, mert továbbra is kérdéses, hogy várható-e folytatás.
Európa a leggyorsabban melegedő kontinens – Magyarország is az élmezőny közelében

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens – Magyarország is az élmezőny közelében 

Egy kutatás rávilágít arra, hogy a tíz leggyorsabban melegedő ország kivétel nélkül Európában található, és Magyarország sem marad el jelentősen ebben a folyamatban.
Dubaji szaktárca–Amadeus: stratégiai együttműködés

Dubaji szaktárca–Amadeus: stratégiai együttműködés 

A Dubai Gazdasági és Idegenforgalmi Minisztérium (DET) stratégiai szándéknyilatkozatot írt alá az Amadeusszal.
Magyarok utazási kedve 2025-ben: hol tartanak a foglalások?

Magyarok utazási kedve 2025-ben: hol tartanak a foglalások? 

Hazai utazási irodák képviselőit kérdeztük: milyen most a helyzet, hogyan alakulnak a foglalások, és mire számítanak a nyári főszezonban?
Amit eddig nem tudott a Notre-Dame harangjairól

Amit eddig nem tudott a Notre-Dame harangjairól 

A harangtudományban Bourdon néven ismert harangot csak kiemelkedő alkalmakkor szólaltatják meg.
Elsüllyedt halászhajó okoz gondot a Kanári-szigeteken

Elsüllyedt halászhajó okoz gondot a Kanári-szigeteken 

Egy elsüllyedt halászhajó miatt rendeltek el környezetvédelmi készültséget Gran Canaria több településén.
Fehér Lótusz-hatás: egyre többen Phuketen és Ko Samuin

Fehér Lótusz-hatás: egyre többen Phuketen és Ko Samuin 

A magyarok 42 százalékkal többször kerestek rá thaiföldi úti célokra idén februárban, mint tavaly ugyanekkor, sőt, bizonyos napokon kiugrások láthatóak a keresési görbén is.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.