Mostanában ne váltson jegyet a berlini állatkertbe!

Ugyanis madárinfluenzás egyedet találtak, lezárták az egész zooparkot, és nem tudni, mikor nyitják újra.

A madárházat és pingvinházat a múlt héten lezárták, majd a látogatókat felkérték távozásra. A fertőzést egy elhullott gogó, más néven kalapácsfejű madár tetemének rutinszerű vizsgálata során mutatták ki, közölte a berlini állatkert szóvivője az eset kapcsán.

Élő madarak körében eddig nem észlelték a betegség tüneteit az állatkertben, ettől függetlenül az összes madarat letesztelik, sőt, a betegség terjedésének elkerülése végett a dolgozók is mind védőruhát kötelesek viselni a lezárás ideje alatt.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az évente mintegy 3,7 millió látogatót fogadó állatkert ( Zoologisher Garten Berlin) mikor nyithat ki újra, minden bizonnyal akkor, ha lejár a karantén, és minden egyedet egészségesnek találnak.

A madárállományok között gyorsan terjedő, madárinfluenza néven ismert H5N1 vírus általában halálos betegséget okoz a szárnyasoknál. Mivel a vírus az elmúlt években több alkalommal is felütötte a fejét Közép-Európában, a térségben folyamatosan végeznek szúrópróbaszerű vizsgálatokat az elpusztult állatokon.

A német főváros keleti részén fekvő Berlini Állatpark (Tierpark Berlin), amely az állatkert társlétesítményeként működik, ugyancsak hasonló intézkedésekkel reagált az állatok védelmében.

 

Forrás: MTI/dpa


Kiderült, mennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Kiderült, mennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .
Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében

Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében 

Az utazási iroda 200 ezer forinttal támogatja a parajdi közösséget a sóbánya tragédiája után.
„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?”

„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?” 

Egy fotó kedvéért egy turista ráült egy több ezer Swarovski kristállyal borított székre, és szó szerint összezúzta a nagy értékű műalkotást.
Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen

Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen 

Ezrek tüntettek a tömegturizmus ellen Dél-Európa több városában.
Új nyaralási trend a fiatalok körében

Új nyaralási trend a fiatalok körében 

Egy friss felmérés szerint tízből négy magyar fiatal kifejezetten a lelassulást keresi idén nyáron.
Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek

Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek 

A spanyol falvak nagyon más képet nyújtanak, mint a hazaiak. Ez különösen szembetűnő, ha gyalog közlekedik az ember.
Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke

Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke 

A Kassai régió az elmúlt években dinamikusan fejlődő, élményekben gazdag úti céllá vált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.