A négy virágkocsi csütörtökön reggel érkezett meg a partiumi megyeszékhelyre – számolt be online kiadásában a Bihar Napló hetilap. A virágkocsik 25. éve tekinthetők meg a nemzeti ünnepet követő napokban a partiumi városban a Nagyvárad és Debrecen közötti testvérvárosi együttműködés részeként.
A díszes alkotások, a Szent Koronát ábrázoló, a Magyar Posta kocsija, Debrecen és Nagyvárad közös kocsija és a Naptól a Holdig elnevezésű, helyi idő szerint 18.30 óráig láthatók a Szent László (Unirii) téren.
Fotó: MTI/Oláh Tamás
A „virágkarnevállal” párhuzamosan zajlanak a városban a Magyar Kulturális Napok, melyek keretében a nemzeti ünnepen kenyérszentelő ünnepséget tartottak. Délután 16 órától nagyváradi és debreceni tánccsoportok fellépését, 19 órától a Nagyvárad Táncegyüttes Tündérkert Bartók útjain című előadását láthatja a közönség. 21 órától Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész lép fel.
A Debreceni Virágkarnevál négy kocsija Bihar megye több településén is végigvonul, az idei felvonulás fő vidéki helyszíne Margitta, ahol ezzel egyidejűleg Folk- és Magyar Napokat tartanak. A szervező Partium Alapítvány és Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezetének tájékoztatása szerint idén újdonságként a Nagyvárad melletti Hegyköz falvai is bekerültek az állomások közé.
Fotó: MTI/Oláh Tamás
A virágkocsik péntek délelőtt Hegyközpályi, Hegyközcsatár, Hegyközkovácsi, Szalárd és Szentjobb központjában lesznek láthatók rövid időre. Délben érkeznek Micskére, majd Tóti, Érszőllős, Margitta, Monospetri, Székelyhíd, Érmihályfalva és Érsemjén szerepel az állomások között. A díszes alkotások péntek este az Érmihályfalva-Nyírábrány hatátkelőnél térnek vissza Magyarországra.