Német utazók utazási szokásai

Évente 55 millió német utazó kb. 70 millió utazáson vesz részt. Évente átlagosan 13 napot utaznak, külföldön előszeretettel Távol Keletre, Észak Afrikába, Spanyolországba,otthon Mecklenburg – Elő-Pomerániába, nyáron a Balti-tengerhez, télen síelni Bajorországba - tudtuk meg szakmai partnerünk, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének nemzetközi híreiből.

A statisztikai adatok szerint a legnépszerűbb utazási formák a városlátogatás, hegyi túrázás, kerékpáros üdülés, tengerparti nyaralás és a tengeri hajózás. 

A felmérések szerint a németek szívesen foglalnak csomag utazásokat, melyek lehetnek all inclusive, vagy nyaralási csomagok, azaz olyan utak, melyeknél a szolgáltatásokat előre online meg tudják rendelni. 2018-ban az ilyen típusú utazások tették ki az összes utazás 43%-át. Érdekes, hogy a fiatal, 14 – 19 éves korosztály is szereti a szervezett utakat, részarányuk 44%. A fiatalok gyakrabban vesznek részt szervezett utakon, mint a 30 – 49 éves korosztály, melynek részesedése 40% volt a múlt évben.

Az utóbbi években úgy látszott, hogy csökken a package utazások népszerűsége. A package utazásokra egyre inkább az jellemző, hogy individuálisak lettek, azok váltak népszerűvé, melyeknél a szervezők lehetővé teszik, hogy az utazásukat tervezők „blokkokból” állítsák össze utazásuk tartalmát, illetve az igénybe venni kívánt szolgáltatásokat. Ami a package utazásokból származó bevételeket jelenti, ezek részaránya az összes utazás értékének 53%-a volt a múlt évben. Népszerűségük egyik oka – szakértők szerint -, hogy a meghatározó tour operátorok – pl. TUI, Thomas Cook stb. – között erős a verseny, ami lenyomja az árakat. Emiatt az utazási piac meghatározó szereplői stratégiát változtattak, nagyobb hangsúlyt fordítanak a saját szállodáikba szervezett utak, a tengeri szállodahajók népszerűsítésére, értékesítésére, melyekkel többet tudnak keresni. Igazán magas árakat speciális igényeket kielégítő kisebb csoportok esetén – pl. magashegyi túrák stb. – tudnak elérni. Mindemellett a fenntartható turizmus is egyre népszerűbb. A hamburgi Statista portál felmérése szerint a német utazók 54%-a olyan úton akar részt venni, amely fenntarthatónak tekinthető, emellett fontos számukra a biztonság is.


Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos Roxy Rooftop bárjában tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .
Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében

Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében 

Az utazási iroda 200 ezer forinttal támogatja a parajdi közösséget a sóbánya tragédiája után.
„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?”

„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?” 

Egy fotó kedvéért egy turista ráült egy több ezer Swarovski kristállyal borított székre, és szó szerint összezúzta a nagy értékű műalkotást.
Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen

Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen 

Ezrek tüntettek a tömegturizmus ellen Dél-Európa több városában.
Új nyaralási trend a fiatalok körében

Új nyaralási trend a fiatalok körében 

Egy friss felmérés szerint tízből négy magyar fiatal kifejezetten a lelassulást keresi idén nyáron.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.