Nemzetközi kutatás az adatvezérelt marketingről

Idén a világ 27 országa vesz részt a The Global Review 2014: Date-driven Marketing and Advertising Trends Around the World nevű data-driven marketing kutatásban. A kutatást lebonyolító partner a New York-i székhelyű Winterberry Group üzleti tanácsadó cég. A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség a magyarországi piac adatait szolgáltatja a nemzetközi felméréshez.

A direktmarketing-szövetségek nemzetközi szervezetének, a Global DMA-nak tanulmányából kiderül, hogy szerte a világon milyen nemzetközi trendek várhatóak az elkövetkező évben. A kutatás arra is rávilágít majd, hogy milyen költségvetéssel terveznek az egyes tagországok, a végeredményből pedig látható lesz a data-driven marketing differenciálódása a különböző országokban.

“A data-driven marketing területén eddig még nem készült ekkora, átfogó méretű kvantitatív jellegű kutatás. Néhány kvalitatív jellegű felmérést végeztünk már, de soha nem készült még ilyen léptékű tanulmány az iparágat illetően. Ezzel a kutatással alapozunk meg egy olyan világméretű adatbázist, melyen keresztül nyomon követhetjük az évről-évre változó trendeket és fejlődéseket - nyilatkozta Valentina Carnevali, az Olasz Direkt Marketing Szövetség főtitkára, a kutatási projekt vezetője.

“Több szempontból is fontos számunkra a nemzetközi projektben való részvétel. Egyrészt az adat-vezérelt marketing (data-driven marketing) tevékenység egyre fontosabb szerepet kap a marketing eszköztárában. Ez hazánkban is így van, arról azonban csak erősen szubjektív képünk van, hogy hol helyezkedünk el a szakma világtérképén. Ezért örülünk, hogy a magyar eredmények mellett egyúttal a nemzetközi mezőnyről is képet kapunk” - tette hozzá Huszics György, a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség elnöke.

A magyar szövetség legutóbbi mérése szerint a hazai direktkommunikációs piac 28,9 milliárd forintra tehető, ami az egy évvel korábbihoz képest 6 százalékos csökkenést mutat. Ennek fő oka az élesedő árverseny, miközben a DM tevékenység/aktivitás nem csökkent, sőt – főleg a digitális szegmensekben – még növekedett is.

Aki szeretne részt venni a kutatásban, erre a linkre kattintva teheti meg. A kérdőívet szeptember 5-ig lehet kitölteni.


Az Uber szintet lépett Horvátországban

Az Uber szintet lépett Horvátországban 

Múlt héttől új szolgáltatás érhető el Zágrábban, amely lehetővé teszi az Uber-felhasználók számára, hogy kedvencükkel utazhassanak.
Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál

Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál 

2024 nyarán Törökország volt a legnépszerűbb úti cél, a távoli célállomások között Dubai és a Maldív-szigetek voltak az élen.
A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak

A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak 

A két név ugyanazt a várost takarja: Opatija korábban Abbáziaként volt ismert. Opatija Horvátország vezető turisztikai desztinációja.
Növekedésben a Mount Everest

Növekedésben a Mount Everest 

A folyóerózió felfelé tolta a hegyet, és az elmúlt 89 000 év során további 15-50 méterrel növelte a magasságát.
Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt

Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt 

A határok tisztázása mindkét ország számára segít meghatározni, mely természeti területek fenntartásáért felelősek.
Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport

Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport 

Az alsó-ausztriai szálláshelyekkel együtt a cégcsoport kínálata 22 hazai és 12 határon túli szállodára, valamint rendezvényhelyszínre bővült.
Új Hampton by Hilton ház Erdélyben

Új Hampton by Hilton ház Erdélyben 

A kolozsvári cég már tavaly bejelentette az együttműködést a nemzetközi szállodalánccal, ám az eredetileg 2025-re bejelentett beruházás egy évvel később készül el.
Rekordmagas turisztikai bevétel a horvátoknál

Rekordmagas turisztikai bevétel a horvátoknál 

Horvátországban nőtt a turizmusból származó bevétel.
Szlovákia ékszerdoboza, ahol nem csak síelni lehet

Szlovákia ékszerdoboza, ahol nem csak síelni lehet 

Donovalyt nem csak télen lehet élvezni, hiszen itt egész évben izgalmas kalandok várnak és a környék számtalan felfedeznivalót tartogat.
Bezárhat Berlin két ikonikus éjszakai klubja

Bezárhat Berlin két ikonikus éjszakai klubja 

 A híres Watergate és Renate klubok bezárása gondot okozhat a város éjszakai életében.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.