Norovírus-járvány tombol az óceánjárón

Az Iona nevű tengerjáró fedélzetén egy rendkívül fertőző gyomor és bélrendszeri vírus terjed, több utas és személyzet tagjai közül is hányásos tünetekről panaszkodott. 

A több mint 5000 utast és 1800 fős személyzet szállítására alkalmas hatalmas luxushajó fedélzetén jelenleg nem tudni, pontosan hányan tartózkodnak. Az óceánjáró február 15-én indult Southamptonból egy egyhetes észak-európai körútra, amely során Hamburgot, Rotterdamot és Zeebruggét is érinti.

A hajót üzemeltető P&O Cruises hivatalosan is megerősítette, hogy néhány vendégnél gyomor-bélrendszeri tüneteket tapasztaltak, olvasható a 24.hu cikkében. Mint írják, a közleményben hangsúlyozták, hogy az érintettek aránya nem haladja meg az utasok egy százalékát.


Fotó: Depositphotos

Február 20-án a hajó kapitánya közleményben tájékoztatta az utasokat a helyzetről, és biztosította őket arról, hogy minden lehetséges intézkedést megtesznek a vírus terjedésének megakadályozása érdekében.

A hajón tartózkodó utasok közül azonban többen is arról számoltak be, hogy a járvány következtében problémák adódtak az ételkiszállítással, valamint a törölközők és ágyneműk cseréjével.

Módosítani kellett a hajó programját is, több előre tervezett műsorszámot töröltek. Emellett egyes utasok szerint nem áll rendelkezésre elegendő gyógyszer a tünetek kezelésére.

Az állítást a hajótársaság cáfolta és hangsúlyozta, hogy a hajóikon szigorú egészségügyi protokollokat követnek, amelyeket globális, nemzeti és regionális közegészségügyi hatóságok hagytak jóvá.

A vállalat azt is bejelentette, hogy minden olyan vendég, aki a betegség miatt nem tudott részt venni a programokon, teljes visszatérítést kap.


MNB: nyaraláskor kiemelten kell figyelni a bankkártyaforgalomra

MNB: nyaraláskor kiemelten kell figyelni a bankkártyaforgalomra 

Az MNB-hez érkezett ügyfélpanaszok szerint nyáron folyamatosan nőnek a szállásadói, autókölcsönzői és egyéb partnerekre hivatkozó kibercsalási kísérletek.
Új korszak a gízai piramisoknál

Új korszak a gízai piramisoknál 

Egyiptom határozott lépéseket tesz a világ egyik legismertebb történelmi helyszíne, a gízai piramisok rendbetétele érdekében.
A világ legjobb helyeinek egyike, történelmi múltja páratlan

A világ legjobb helyeinek egyike, történelmi múltja páratlan 

Rász el-Haima (Ras Al Khaimah) 7 ezer éves történelme, 64 kilométer hosszú tengerpartja, a területén áthúzódó vörösen izzó sivatag és a Hadzsar-hegység sziklás vonulatai egyre több látogatót vonz a világ minden tájáról.
Újra pandás övezet a bécsi állatkert

Újra pandás övezet a bécsi állatkert 

A pandák 2020-ban születtek a kínai óriáspanda kutató központban.
Erős földrengés Isztambulban

Erős földrengés Isztambulban 

Tucatnyian megsérültek, miközben épületekből ugrottak ki.
Végveszélyben a világ korallzátonyai

Végveszélyben a világ korallzátonyai 

A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy ez és a mögötte álló jelenség teljesen megváltoztatja bolygónk ökoszisztémáját.
Hazai utazási irodások  Hajnanban – helyszíni tudósítás

Hazai utazási irodások Hajnanban – helyszíni tudósítás 

A MUISZ tavaszi tanulmányútján a kínai nyaralósziget, Hajnan volt az úti cél. Háromrészes tudósításunk első részét közöljük.
Bécsi szigor az illegális lakáskiadások ellen

Bécsi szigor az illegális lakáskiadások ellen 

Bécs városvezetése határozott lépésekkel igyekszik visszaszorítani az illegális rövid távú lakáskiadásokat.
Visszaesett az Egyesült Államokba érkező turisták száma

Visszaesett az Egyesült Államokba érkező turisták száma 

Csak márciusban az érkezők száma globálisan közel 12 százalékkal (11,6%) zuhant.
Róma: rendkívüli intézkedések a pápa temetése miatt

Róma: rendkívüli intézkedések a pápa temetése miatt 

Egyeztettek a rendkívüli biztonsági és logisztikai intézkedésekről, amelyekkel Ferenc pápa szombati temetésére készülnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.