Önnek mennyit ér meg, hogy ne fizessen csilliókat síeléskor a mentőhelikopterért

A Netrisk.hu adatai szerint a külföldre induló síelők naponta egy főre átlagosan 760 forintért kötöttek utasbiztosítást az idei síszezon első felében.

Pont ugyanennyi volt tavaly, de ugyanazon díj mellett a kapott szolgáltatások mértéke, a biztosítási fedezet jellemzően magasabb, mint egy éve. Az átlagosan 5 napra szóló szerződéseket a sízők 69 százaléka osztrák, míg 11 százaléka szlovákiai úti céllal kötötte. További 7 százaléknyian Franciaországot, 5 százaléknyian pedig Olaszországot választották célpontnak, a lista következő helyein Szlovénia, Lengyelország és Románia a sorrend. A közeli célpontok miatt a síelőknek csupán elenyésző száma vett igénybe repülőt: több mint háromnegyedük autóval, míg a többiek zömmel autóbusszal utaztak.

A portál statisztikái azt mutatják, hogy az ügyfelek az online biztosításkötés lehetőségeivel élve síbiztosításaik 39 százalékát az utazást megelőző napon, további 19 százalékát pedig az elutazás napján kötötték meg. „Sokan már a kiutazás napján felkeresik a sípályát. Az utolsó pillanatban szerződést kötőknek ezért figyelembe kell venniük, hogy az adott napra csak bizonyíthatóan a szerződéskötés után bekövetkező eseményekre nyújt fedezetet a biztosítás— figyelmeztet Cseh Anett, a Netrisk.hu üzlet- és termékfejlesztési vezetője. - Néhány biztosító még ennél is szigorúbb: a náluk kötött aznapi utasbiztosítás esetén a szerződéskötés pillanatában még magyarországi területen kell tartózkodni.”

A sízés és a snowboard mellett egyre szélesebb réteg érdeklődik a motoros szán, mint téli sporteszköz iránt. A szakember azt javasolja, hogy az érintettek az utasbiztosítási termék kiválasztásakor ellenőrizzék, hogy az adott termék nyújt-e fedezetet a motoros szánnal bekövetkező balesetekre, ez ugyanis nem magától értetődő. Van olyan biztosító is, amelyik ezt az eszközt éppen az elmúlt hetekben építette be biztosítási feltételeibe. A Netrisk.hu oldalain a síbiztosítást kalkulálók a különféle, kifejezetten a síeléshez kötődő szolgáltatások közül a legnagyobb arányban a sípályáról történő mentésre, illetve a helikopteres mentésre keresnek rá. Beépült a köztudatba a drága mentés - állítja a portál.


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.