Öt- helyett négynapos munkahét?

Izlandon nagyon bevált. Lehet, hogy nálunk is érdemes lenne kipróbálni?

Kevesebb stressz és kiégés: Izlandon bombasiker a négynapos munkahét, áll a Forbes.hu elemző cikkében a BBC információi alapján.

Ugyanannyi pénzért a heti öt helyett csak négy napot dolgoztak, így kevésbé voltak kitéve a kiégésnek, jobban megtalálták a munka és a magánélet egyensúlyát, és még a munkájuk hatékonysága is nőtt – ez a mérlege Izlandon a négynapos munkahétnek.

Izlandon 2015 és 2019 között nézték meg, hogy milyen hatással van a dolgozókra a rövidített munkahét, a tanulságokról a BBC számolt be, kiemelve, hogy elsöprő sikert aratott az új rendszer.

A Reykjavíki Városi Tanács és a kormány több mint 2500 munkavállalót (a dolgozó népesség 1 százalékát) vonta be a többéves kísérletbe, amely tehát közszférás munkahelyeken zajlott. Ez idő alatt a produktivitás szinten maradt vagy még nőtt is a munkahelyek többségén.

A résztvevők többsége 40-ről 35 vagy 36 órás munkahétre váltott. A jó eredmények a munkaidő újratárgyalására sarkallták az érdekképviseleteket, így mostanra az izlandi munkavállalók 86 százaléka vagy már rövidebb munkaidőre váltott ugyanannyi fizetésért, vagy legalábbis megvan rá a jogi lehetősége.

A dolgozók arról számoltak be, hogy kevésbé stresszesek és kevésbé érzik magukat kiégve, illetve jobban megtalálják az összhangot a munka és a magánélet között.

Will Stronge, a kutatás vezetője szerint az eredmények azt mutatják, hogy a világ legnagyobb kísérlete a közszférában egy rövidebb munkahétre elsöprő siker volt. Szerinte a közszféra úttörő szerepet játszhatna a rövidebb munkahetek meghonosításában, és az izlandi példából más országok is tanulhatnak.

Az izlandi kísérlet a rövidebb munkahétre azt üzeni, hogy a modern korban nemcsak lehetséges kevesebbet dolgozni, hanem kifejezetten előremutató is, hangsúlyozta Gudmundur D. Haraldsson, az izlandi Fenntartható Demokráciáért Egyesület kutatója.

Ezeket a trendeket a koronavírus is felerősítheti, Spanyolország például épp a covid miatt kísérletezik a versenyszférában négynapos munkahéttel. 

A cikk továbbolvasható: ITT

Forrás: BBC / Forbes.hu


Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.
Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában

Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában 

Ezerhétszáz embert evakuáltak Petrából, belga turistákat holtan találtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.