Amikor Évorába értünk, a 15 fokos tavaszra emlékeztető télben gyorsan lekerült rólunk a kabát. A mozaikokkal teli régi vasútállomástól gyalogosan indultunk el Évora felfedezésére. A felújított emlékhelyek ma az UNESCO Világörökségi részét képezik. A belvárosban lévő turistainformációs irodában ingyen jutottunk térképhez, amely nagy segítségül szolgált ahhoz, hogy megtaláljuk a legfontosabb útvonalakat és látnivalókat.
Diana istennő tiszteletére építették
A városfalon belül található terjedelmes téren a helyi hagyományőrzők sorfalát láthattuk, akik díszes ruhában, zászlóval és hangszerekkel felszerelve portugál dalokat énekeltek. A tér két oldalán árkádos – úgynevezett lábas – házak sorát fedezhettük fel. Ennek a helynek az egyik végében egy, a XVI. században épített templom emelkedik, előtte pedig szökőkút díszlik. Innen tovább haladva könnyűszerrel megismerkedhettünk a belvárossal, ahol az egykori rómaiak, vizigótok és mórok nyomait fedeztük fel.
Így jutottunk el Évora legrégibb nevezetességéhez, a Diana istennő tiszteletére épített szentélyhez, amely a császárkori Róma emlékeként maradt fenn. Érdekessége, hogy a ma is épségben álló tizennégy korinthoszi oszlopát gránitból, a talapzatot pedig helyi márványból faragták. Az épület homlokzatát és a mozaikpadlót viszont napjainkra teljesen tönkretette az időjárás, ám a hátsó és két oldalt található oszlopok megmaradtak. Mindezt napjainkban Portugália legnagyobb, épségben fennmaradt római építészeti emlékeként tartják számon.
Mint megtudtuk, ezt a templomot a középkorban erődként használták, majd pedig fegyverraktárként, színházként és 1870-ig mészárszékként működött. Az is kiderült, hogy ez a kevésbé méltó funkció mentette meg attól, hogy lebontsák.
Ágytakarókkal köszöntik a vendégeket
A római kori templomot árnyas kert veszi körül, ahonnan jól rálátni Évora alsó városrészére és a környező síkságra. A római emlék közelében találni a monumentális székesegyházat, melynek gránitból rakott román-gótikus homlokzatát a XII. században építették. A főkapu és a két kupalakú torony viszont csak négy évszázaddal később, a XVI. században készült. Belépve a templomba szintén a méretektől hökken meg a látogató, miután hetven méter hosszú, hármas hajó fogadja, ahogy mondják, ez a legtágasabb belső terű főtemplom egész Portugáliában. A boltozatos mennyezete pedig önmagában is lenyűgöző látványt nyújt.
Bizonyára kevesen tudják, hogy Évora virágkorának csúcspontját az jelentette, amikor 1559-ben jezsuita egyetemet nyitottak a városban. Ez az elegáns épület ma is a különböző tudományok oktatásának, kutatásának híres központja. Tovább haladva a polgárházak sokaságával találkoztunk, amelyek a régi korok építészeti jegyeit őrzik. Így a magas, téglalap alakú ablakok alján csaknem mindenütt keskeny kovácsoltvas erkélyek díszlenek. Az ott lakóknak van egy érdekes szokásuk, miszerint a városba látogatókat az erkélyekre kiakasztott ágytakarókkal köszöntik.
Évora közparkjának közepén zenepavilont látni, amelynek kovácsolt vasból készült dobogóján zenekarok és előadóművészek gyakran tartanak hangversenyeket. Még egy különlegesség található itt, mégpedig a Csontok kápolnája, ahol több mint ötezer ember csontjait halmozták fel.
Élő múzeumban sétálhatnak a turisták
A városháza épületében érdekes római kori leletekre bukkanhatunk. Az 1987-ben felfedezett emlékek az egykori római fürdő maradványai. Egyébként az egész óvárost körbeveszik a régi római városfalak, melyeket szintén érdemes megtekinteni. Egy részüket időközben beépítették a házakba, de jelentős részük még ma is eredeti állapotukban figyelhető meg.
Évora sokak szerint Portugália egyik legszebb városa, melynek az óvárosi részét „élő múzeumnak” is nevezik. A település az évszázadok háborús és természeti csapásai ellenére teljes épségben maradt fenn. Így elbűvöli a látogatókat, akik az egymás mellé illeszkedő, különböző építészeti stílusokat csodálhatják meg. A városban különös utcanevekkel is találkoztunk, mint például A borotválatlan ember vagy A grófnő szabójának utcájával.
A tél miatt azonban kisebb volt a nyüzsgés, mint nyáron, így a gazdag kínálattal rendelkező cukrászdákban és éttermekben könnyebben találhatott szabad asztalt a vendég.
