Romániában szerdától véget érnek a járványügyi korlátozások

Romániában kedden éjfélkor lejár a koronavírus-járvány miatt két éve bevezetett és havonta meghosszabbított egészségügyi veszélyhelyzet, így véget érnek a járványügyi korlátozások, amelyekre a veszélyhelyzet teremtett jogalapot.

Megszűnik egyebek mellett a védőmaszk viselésének kötelezettsége is - erősítette meg keddi sajtóértekezletén Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, hozzátéve, hogy a korlátozó intézkedések hatályon kívül helyezése nem szünteti meg a fertőzés veszélyét. "A következő időszakban az egyéni felelősség és óvatosság kell legyen a meghatározó" - mutatott rá a tárcavezető. A bírságolás megszűnése nem azt jelenti, hogy nincs már szükség a tesztelésre, a fertőzöttek és kontaktjaik karanténba helyezésére, vagy hogy fel kellene számolni a tesztelési központokat - figyelmeztetett. 

 

Miután a bukaresti kormány úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a veszélyhelyzetet, nem lesz már létszámkorlátozás a vendéglátóhelyeken, sportrendezvényeken, színházakban és mozikban. Covid-igazolvány nélkül is be lehet majd menni bárhova, megnyithatnak a bárok, klubok és más szórakozóhelyek, és véget ér a magánrendezvények tilalma: lakodalmat, keresztelőt vagy házibulit is lehet ezentúl - büntetés kockázata nélkül - rendezni. Nem korlátozzák többé a tüntetések létszámát és az üzletek nyitvatartási idejét sem.

A stratégiai kommunikációs törzs keddi jelentése szerint az utóbbi 24 órában - az utóbbi két hét átlagánál 25 százalékkal kevesebb - 5461 új fertőzést diagnosztizáltak. A keddi jelentésben szereplő 97 haláleset néhány százalékponttal meghaladja az utóbbi két hét átlagát, de a tendencia két hete már csökkenő, az utolsó héten 25 százalékkal kevesebb áldozatot követelt a járvány, mint az azt megelőző hét napon.

Forrás: MTI


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.