Sanyától Kazanyon át a Jón-tengerig a Robinsonnal

A negyedszázados évfordulóját ünneplő Robinson Tours kedvezményekkel, akciókkal és számos újdonsággal készül 2020-ra, miközben weboldala is megújul – derült ki az utazásszervező november 25-i katalógusbemutatóján.

A Robinson Tours legfontosabb újdonsága jövőre Hainan, Kína egyetlen egzotikus szigete, ahol 34 ezer kilométernyi területen 2000 kilométernyi tengerpart található, 9 millióan lakják és előszeretettel nevezik a „Kelet Hawaii”-ának. Legismertebb része Sanya város és a köré épülő infrastruktúra, ahol számos természeti és kulturális látványosság található, így sokszínű kirándulási lehetőségeket nyújt. Az idő kellemes, voltaképpen egész évben nyári, bár a december-január kicsit hűvösebb – ami annyit tesz, hogy a tenger 23, a levegő 24-26 fokos.

Ami igazán izgalmas, az a február 23-án induló és egész évben hetente egyszer ide közlekedő közvetlen járat, a SCAT Airlines/Sunday menetrend szerintinek számító járatával, technikai stoppal Tarazban, Kazahsztán 3. legnagyobb városában, Boeing 757-200-as géppel, teljes fedélzeti ellátással. A repülőjegy önmagában ugyan elérhető a foglalási rendszerekben, de kimondottan drága, online szállást találni pedig nehézkes Kínában, így jóval egyszerűbb a csomagajánlatokat foglalni.

A helyszínen – az időeltolódás miatt – 6 és 13 éjszakás turnusok foglalhatóak, magyar nyelvű idegenvezetéssel, kirándulásokkal. Hainan ráadásul vízummentes, vagyis csupán ingyenes elektronikus vízum szükséges, a közbiztonság kiváló és nem fenyegetik természeti csapások. A Robinson Tours a sziget több pontjára is kínál szállást, négy- és ötcsillagos szállodákba. A fakultatív kirándulások során a vendégek megnézhetik többek közt a Kínai Medicina Központot, a Nanshan Buddhista Parkoz, a Yanoda Esőerdőt, az Aquaventura vízi vidámparkot, a Banling hőforrásokat, a Romance Parkot, a Safari Állatkertet és Vulkántúrát, a Li és Miaio kulturális parkot és a Majomszigetet.

 

Kultúra Tatárföldön, charter Albániába

Bulgáriában újdonság, hogy a Travel Service-t ezúttal felváltja a Bulgarian Air Charter, amelynek gépei Budapestről szombaton és hétfőn, Debrecenből hétfőnként indulnak Burgaszba. Buszokból négy helyett három lesz, mert érzékelhetően nő a kereslet a repülős utak iránt, és saját személygépkocsival is el lehet ide jutni.

Törökországba Budapestről a Pegasus Airlines block seatjeivel repülnek június 2 és október 31. között, heti három alkalommal (kedden, szerdán és pénteken), míg Debrecenből a Tailwind Airlines szerdánként szállítja az utasokat Antalyába. Azerbajdzsánba már régóta népszerű a Robinson gasztrotúrája, amelynek résztvevői a Wizz Air menetend szerinti járatával érkeznek Bakuba.

Oroszországban városlátogatásokra érdemes figyelni, Szentpétervárra, Moszkvára és újdonságként az immár közvetlen járattal is elérhető Kazanyra, Tatárföld fővárosára, ahol kimondottan gazdag kulturális körutat kínálnak. Csehországba városlátogatásokat és széles szálláskínálatot ajánlanak, Szlovéniában Portorozba és Bledbe, Horvátországban a Kvarner-öböl és Isztria kedvelt üdülőhelyeire javasolnak szállásokat. A montenegrói Budvába a Wizz Air menetrend szerinti podgoricai járataival indítanak utakat, június 13 – szeptember 5. között, magyar nyelvű idegenvezetővel és kirándulásokkal.

Albániába a keddenként közlekedő Ernest légitársaság 180 fős charterjáratai szállítják az utasokat, akiknek főként Durrest és a környező 30 kilométeres tengerparti szakaszt, valamint a Jón-tengeri részen Vlorát  ajánlják, újdonságokkal és visszatérő hotelekkel.  

 


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.